Jártatok már a Borsodi Dombságban? Az Ózd környéki falvakban? És Ózdon? Tudjátok-e, milyen ott a jelen? Milyen ott a lét? Van, amikor egészen vidám. Hallottátok már például a Várkonyi csibészeket muzsikálni? 

Common Vibe

Augusztus második hétvégéjén rendezték meg a Common Vibe Világzenei Fesztivált Hangonyban. A fenti kép a kisszínpad volt, Látszik, milyen szeretettel, gondossággal várták a vendéglátók az ide látogatókat. Nem jöttünk sokan.

Mi az a Common Vibe és hol van Hangony? Szinte hallom a kérdéseket.

A Common Vibe egy egyesület, akik zenei eszközökkel, a zenén keresztül segítenek hátrányos helyzetű, tehetséges fiataloknak Ózdon és környékén. Hangony is itt van, a szomszédban. Megkeresik a motivált, tehetséges fiatalokat, aztán segítenek nekik kis csapatokba rendeződve, baráti, mentori támogatással együtt dolgozni. Fő céljuk tehát a tehetséggondozás, a mentorálás. Annak idején a ma már országosan ismert Várkonyi Csibészekkel indultak el. A srácok Arlóban és Sajóvárkonyon laktak, amelyek szintén közeli települések. Ahogy ott mondják, arlósiak, várkonyiak.

A fesztivál másnapján tudtam ott lenni, így az esti nagy bulikról sajnos lemaradtam. De amiket láttam, például a tarnabodi zenekart, vagy az arlósi vegyes csapatot, gyerekek, zenetanárok óriási örömzenéjét, az egészen káprázatos volt. Közben a felnőttektől megismertem egyik-másik gyerek személyes történetét, amitől persze fájt a szívem. Hallani őket zenélni, énekelni, aztán elképzelni, milyen életet élnek, milyen háttérből emelkedtek ki, lógnak egy cérnaszálon, egészen megható, fájdalmas, helyenként elképzelhetetlen.

A tarnabodi banda:

Annyira szépen hangzik ez, rácsodálkoztam először, hogy az Arlón lakókat arlósiaknak hívják!

Már ide elautózni is élmény, gyönyörű a táj, közel a szlovák határ, a Bükk. A falvak neve is érdekes: Farkaslyuk, Dédestapolcsány, Tardona, Nekézseny, Bánhorváti, Mályinka, Domaháza (apám itt volt valaha határőr, rengeteget emlegette), stb.

A zenész srácok annyira elegánsak voltak, divatos frizurával, egyikük jobban festett, mint a másik. Rettentő szomorúak voltak azonban amiatt, hogy nincs nagyszámú közönség. Nagy meleg volt, ez a hétvége is több fesztivál programot kínált szerte az országban, a Szigettől a Zempléni Fesztiválon át a Bor, Mámor Bényéig. Nem tudom, egyáltalán hányan hallhattak róla, hogy van egy ilyen is. Mi a ’Családok a családokért 2020’ nevű akciónk (a covid idején indított program) során ismertük meg a Common Vibe-ot, a tevékenységüket, és Miklósi Ákost, az egyesület vezetőjét. Azóta van köztünk kapcsolat.

Az arlósi csapat (fiatal zenetanáraikkal), és közülük a három gitáros fiú:

Megvolt az összhang!

Jelenlét programok

Ami különösen érdekes volt számomra, az egy beszélgetés a Jelenlét programról. Bárdos Marcell, a Common Vibe másik oszlopos tagja beszélgetett a Jelenlét programot képviselő helyi, környékbeli szakemberekkel. Ahogyan a program leghangsúlyosabb támogató szereplőjének, a Máltai Szeretetszolgálat oldalán olvashatjuk, a koncepció az volt, hogy a városi, falusi nyomortelepeken, az elszegényedett kistelepüléseken legyen valaki, aki állandóan, intenzíven tud szociális munkát nyújtani. Elsőként mindig egy diagnózis felállításával.

Nehéz kérdés eldönteni, ki tudna leginkább segíteni a hátrányos helyzetű fiatalokon, gyerekeken, családokon, kinek lenne ez a dolga. Többnyire egyetértünk abban, hogy van egy állami kötelezettség, biztosítani az alapvető emberi élethez való feltételeket, a vízhez, munkához, tanuláshoz, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférhetőséget, jogot. Azt nem mondhatjuk, hogy egyenlő jogot, ez régen túlhaladott fogalom, nem lehetünk naivak. Ez a nehéz téma hívott létre rengeteg civil szervezetet, mozgósított embereket, akik nem tartották elegendőnek az állam tevékenységét, viszont felelősséget éreztek a társadalom, a jövő iránt, ezért belevágtak valamibe. Volt, aki rögtön munkával, volt, aki szerveződéssel, aztán munkával, volt, aki látta, vannak itt lehetőségek, pályázatok, lehet értelmes célra kapcsolódva dolgozni. Az egyházak is jelentős szerepet kaptak, kértek - itt is nehéz a megfelelő kifejezés kiválasztása -, viszont ők állami segítséget, ráhatást, helyenként nyomást is tapasztalhattak. Az viszont tény, hogy rengeteg ingatlannal, pénzbeli támogatással együtt kezdhették el ilyen irányú tevékenységüket, vagy folytathatták, ha már volt előzménye. Ha valami, akkor ez valóban kapcsolódik hozzájuk, el is várható a keresztény elvek mentén, hogy ahol szükség van segítségre, ott tegyenek meg minden tőlük telhetőt. Mondhatnánk, hogy egyre több telik tőlük, hisz rengeteg ingatlannal gazdagodtak, sokat visszakaptak, sokszor azonban már ennek ők se biztos, hogy örülnek, hisz az ingatlanok fenntartása, hasznosítása, üzemeltetése óriási pénzügyi teher, felelősség is.

Tőlük akkora lelkesedés is nehezen várható el, mint amilyet például itt tapasztaltunk a szervezőktől, köztük Mandarintól, a műsorvezetőtől. 

A Jelenlét programot 2019-ben a háromszáz legleszakadtabb településen indították el. 2020-ban már 187 településen ment. Többnyire valamelyik egyházi szervezet kezében van mindenhol, de más civil szervezet is vállalhatja a mentorálást. Az arlósi a jezsuita rend égisze alatt megy, jelenleg 14 munkatárssal és hat családmentorral működnek. Van baba-mama klub, terhes klub. Arló a nagyobb települések egyike, itt négyezren élnek. A többi Jelenlét-es település jellemzően kisebb.

Bizalom

Ahogy a beszélgetésből kiderült, az egyik legnagyobb feladat egy ilyen program beindításakor az, hogy a segítők elnyerjék a segítségre szorulók bizalmát. Erre az egyik legjobb módszer, ha közülük is bekerülnek már később segítőként olyanok, akikkel biztos, hogy vannak személyes kapcsolatok. Természetesen többnyire cigány családokról van szó, de nem csak ők az érintettek, a rászorulók. Megtudhattuk, hogy Hangonyban is most indul a program. Ez kisebb falu, itt 1500 lakos él, ezért itt egyelőre egy fő családmentorral indulnak. Mint mindig, itt is egy kérdőíves felméréssel kezdenek, aztán ennek alapján felállítanak egy települési diagnózist. Az önkormányzat is  nagyon örült a programnak, támogatják, kaptak hozzá egy ingatlant, ami korábban orvosi szolgálati lakás volt.

A beszélgetésen megtudhattuk, hogy rengeteg témával foglalkoznak, sok olyan terület van, amelyről kell beszélgetni, ahol fontos az edukáció. Azóta több olyan beszélgetésem is volt, ahol hallottam hasonló programokról Borsodban és Szabolcsban is. Legnagyobb segítséget a kismamák, a kisgyerekes családok számára jelent ez a lehetőség. Sajnos olyan dolgokat kell megtanítani sok esetben, hogy például miért nem lenne szabad dohányoznia egy kismamának, vagy miért fontos az, hogy egy néhány hónapos kisbabának miért van szüksége térre, ahol tud kúszni, mászni, ahová le lehet őt tenni, hogy megtanulja a legfontosabb mozdulatokat.

Tanítják itt a felelős állattartást, korrepetálják az iskolásokat, van mosási és fürdési lehetőség, ha van valamilyen ügyintézési feladat, abban is segítenek, de az idősekre is figyelnek, nekik is szerveznek klubot.

Ennél sokkal rosszabb a helyzet Romániában és Bulgáriában (34 illetve 32%), de még Spanyolország és Görögország is meglepő módon mögöttünk van. Ezzel persze nem szeretném magunkat vigasztalni, hisz nem ad okot a megnyugvásra az, hogy közel minden ötödik ember kiszolgáltatott és nagyon szegény. Az nagyon jó, hogy van a Jelenlét, hogy még mindig működnek szerencsére Tanodák is, hogy rengeteg civil szervezet működik a terepen (pl. Egerben a SZETA, Bódis Kriszta szintén Ózd környékén, de utalhatunk L. Ritók Nóráékra, az Igazgyöngy Alapítványra is Berettyóújfalu és környékén, hogy csak azokat említsem, akiket személyesen is ismerek). De lehetünk-e nyugodtak, elég-e ez, meddig bírják csinálni azok, akik már eddig is rengeteg energiát, pénzt, munkát fektettek bele a munkába? A nagy kérdés az, hogy mitől fog ez változni, vannak-e arra elképzelések, tervek, hogy pozitív irányba fog ez a rendszer javulni. Mert az, hogy tüzet olt, az is több a semminél, de ha csak ennyi a cél, ha nincs esély a társadalmi mobilizációra, ha a rendszer konzerválódik, bebetonozódik hosszú időkre, akkor ennek mi lesz ennek a következménye? 

Szép dolog, hogy az egyházak részt vesznek ebben a programban. De erről eszembe jutnak az egyházi iskolák, ahová cigány gyerekeket nem, vagy csak mutatóba vesznek fel. Eszembe jutnak a szegregátumok, azok az óvodák, iskolák, ahová a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, sérült gyerekek kerülnek be nagy arányban, és csoda, hogy vannak még pedagógusok, akik vállalják, hogy itt dolgozzanak. Sok hasonlóról hallottam az elmúlt hetekben (oktatási dialógusokat szerveztünk több városban az EDF-fel, Civil Bázissal). 

Örülök, hogy lehet pályázni a még meglévő tanodásoknak, talán ez biztosíthatja a túlélésüket megint egy-egy évre. De eszembe jutnak az eltékozolt pénzek, a sokszázmilliós látogatóközpontok, amiket alig bírnak valamire hasznosítani, a térburkolatos települések, ahol még az ültetett fák sem bírják a nyári forróságot, a lombkoronasétányokról már nem is beszélve. Vagy hallom a legújabb hírt, a 22 milliárdos csepeli iskoláról (5 milliárdról indult), ami ugyan állami, de mégis épült hozzá egy kápolna. Uszoda nem, pedig azt is tervezték, de végül nem fért bele sajnos, kápolna viszont igen. 

És eszembe jut az ózdi fiatal cigányasszony, akinek zenész fia istenadta tehetség, de a család olyan nehezen él, hogy azt mi el se tudjuk képzelni. Munka nincs, Ózdon több gyár is bezárt az elmúlt években, mezőgazdasági idénymunka adódik időnként, de ahhoz sokat kell utazni. Persze vállalják, ha van, mert más lehetőség nincs. A családi pótlék pedig 2010 óta nem emelkedett.

Lehetne mutogatni a felelősökre, fontos is, hogy értsük, kinek mennyi ebben a felelősség. De a legfontosabb az lenne, keressük a megoldásokat! Hogy ne őket, a legkiszolgáltatottabbakat okoljuk! Hogy próbáljunk segíteni, ha van rá lehetőségünk, tehetségünk. Mert velük élünk egy társadalomban, egy országban. Csak együtt javíthatunk mindezen. Nem mondom, hogy könnyű a megoldás, de ha szőnyeg alá söpörjük, csak rosszabb lesz.

Amit most tenni tudtam: elmentem, örültem, hogy láttam, hallottam őket, fotóztam, leírtam.

Köszönöm az élményt!

Koskovics Éva