Szeretem az inspiráló olvasmányokat, amelyek valós történetek tanulságaival ismertetnek meg. Amelyekből megkapom azt a gyermeki vágyat, hogy győz az igazság, a jó elnyeri jutalmát, a tehetség kibontakozhat, aki sokat tanul és kitartó, az sikeres lesz, stb.

Nem biztos, hogy ezt manapság az életünkben könnyű megélni, megtapasztalni, de ha átengedjük magunkat egy-egy történetnek, talán magunk is formálódunk, alakul a hozzáállásunk, a szemléletmódunk, a nyitottságunk.

Az alább bemutatott könyv szerzője, főszereplője, Ed Catmull gyerekkorától, az 50-es évektől arról álmodott, hogy Disney-animátor lesz. Persze szerencsés helyre született, nem sokan mondhatják el magunkról még Kaliforniában sem, hogy Walt Disney heti rendszerességgel jelent meg a nappalijukban, aztán George Lucas is felfedezte őt magának, majd megismerte Steve Jobs-ot, akivel közös álmukat meg is valósíthatták és Jobs haláláig jó barátokként dolgoztak a jobbnál jobb, sikeresnél sikeresebb filmeken. Ettől függetlenül kellett hozzá más is, sok tanulás, kitartás és rengeteg munka, hogy elérje, amit elért.

Ami pedig számomra a legnagyobb érték: mindazt, amit megtanult, tovább akarja adni, azt szeretné, ha mások is tanulnának belőle (részemről adhat magának erre egy 'pipát').

Most itt csak egy rövid részletet osztok meg veletek, amit Steve Jobs-ról (az Apple megálmodójáról, megalkotójáról) írt:

Arról mesél, hogy miután létrehozták a Pixar stúdiót, Steve az ő kérésére már nem vett részt a céges agytröszt ülésein, csak időnként, amikor valami krízishelyzet, valami fordulópont jött, akkor hívták és:

"Én nem vagyok filmes, úgyhogy nem kell figyelembe vennetek amit mondok...". Aztán meglepő hatékonysággal sorra vette a film problémáit, pontosan rájuk világítva. Steve mindig a problémára összpontosított, nem a film készítőire, amitől a megjegyzései sokkal hatásosabbak voltak. Ha úgy érezzük a kritika személyeskedésbe fullad, akkor könnyű mellőzni. ...

Az első időkben a véleményét meglehetősen cizellálatlanul adta elő, és a stílusa sem volt túl udvarias, később azonban sokkal világosabban fogalmazott, és figyelembe vette az emberek érzelmeit. Megtanulta, hogyan mérheti fel a teremben a hangulatot, olyan tulajdonságokról téve tanúbizonyságot,  amelyeknek évekkel ezelőtt nem hiszem, hogy birtokában lett volna. Van, aki azt mondja, hogy megszelídült a korral, de nem hiszem, hogy ez a megfelelő kifejezés arra, ami történt; ez túl passzívnak hangzik, mintha hagyta volna, hogy így legyen. Steve változása aktív volt....

Steve tényleg sok tekintetben nem alkalmazkodott a valósághoz, nem követte azokat a szabályokat, amelyek másokra kötelezőek voltak, híres volt például arról, hogy nem volt a kocsiján rendszámtábla. De ha kizárólag ezekre a dolgokra összpontosítunk, akkor valami fontosan nem veszünk észre. Steve felismerte, hogy a szabályok egy része valójában önkényes. Tény, hogy időnként szerette feszegetni és átlépni a határokat. Ez tekinthető antiszociális vonásnak - ám ha éppenséggel megváltoztatja a világot, akkor kikiálthatjuk látnoknak is.Az emberek elméletben gyakran pártolják az ilyesfajta próbálkozásokat, és nem törődnek azzal, milyen problémát okozhatnak a gyakorlatban... A kreatív emberekre jellemző, hogy arról fantáziálnak, a lehetetlen lehetségessé válik. ...Steve megértette a tudomány és a jog fontosságát, de azt is tudta, hogy az összetett rendszerek nem lineáris módon, előre nem megjósolhatóan működnek. A kreativitás rendkívül meglepő dolgokra képes....

A tetteink megváltoztathatják a valóságunkat. A szándékaink fontosak. A legtöbb ember elvileg tudja, hogy a tetteinek van következménye, de nem gondolják végig ezeket. Steve megtette. Ő hitt abban, ahogy én is, hogy úgy változtathatjuk meg a világot, ha teljesítjük a célkitűzéseinket, és hűek maradunk az értékrendünkhöz.

Ehhez nincs mit hozzátenni, úgy jó, ahogy van!

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu