Szubjektív beszámoló következik, sok képpel!

El tudjátok képzelni, hogy bementek egy pinceszerű épületbe, ott beszálltok egy kezdetleges szerkezetbe, az elindul veletek lefelé a föld alá, és a végén négyszáz méter mélyen kiszálltok, és valami olajlámpa fénye mellett vésitek a falat, a köveket? Hátborzongató! Ez az egész bányászat, annak kezdeti időszaka, amikor még semmi komolyabb technikai segítség nem létezett, ma már felfoghatatlan. Akiknek ez volt a munkájuk, sok száz évvel ezelőtt, azok nem csoda, ha maguk sem tudták eldönteni, kire, mire támaszkodjanak, kihez fohászkodjanak segítségért. A jóistenhez, vagy a manókhoz. Az volt a biztos, ha mindkettőtől kérték a támogatást. Szerintem bölcsen tették, hogy mindkét lehetőséggel éltek.

Ezért van az, hogy a felvidéki bányavidék települései, Besztercebánya, Selmecbánya, Úrvölgy és környéke tele vannak ezen szimbólumokkal. Keresztekkel, törpékkel, illetve manókról, csodákról szóló történetekkel. Spania Dolina (Úrvölgy) kertjeiben hihetetlen változatosságban, mégsem túltolva, inkább csak jelzés értékkel szolgálnak lakhelyül törpéknek, erdei manóknak. Kifejezetten kedves látványt nyújtva.

Spania Dolina templomának falán

 A fiúk a bányában dolgoznak:

Kertről kertre

Spania Dolina

A kiskocsma melletti információs térkép jól mutatja a meddőhányó méreteit is:

A középkor gazdagságából ma már csak romok, jobb esetben épületek maradtak meg, valamint a történetek, amikor ide látogatott a XVI. században élt orvos és alkimista Paracelsus, vagy később Montesquieu, Isaac Newton, vagy éppen Mária Terézia hercegi fiai. Ez utóbbiak belevaló férfiak lehettek, hisz ahogy az emléktábla ezt leírja, 1764-es látogatásuk alkalmával nem csak imádkoztak egyet a bányászokkal a lejáratnál, hanem le is ereszkedtek a bányába, és tettek egy 45 perces utat a mélyben, hogy aztán egy másik kijáratnál térhessenek vissza a felszínre. Nekem mondjuk van egy kis klausztrofóbiám, semmiképp nem vállalkoznék egy hasonlóra. Belegondolni is rossz…

Spania Dolina Kropacka nevű panziójában laktunk, ami a főtéren van. A falu lakossága száz-kétszáz között lehet (2011-es népszámlálás alapján), de sokkal több ház van, jól mutatva, hogy valaha ez milyen komoly település volt, igazi bányász település. A panzióban a szobánkból kilépve volt egy terasz, amelynek falai valami régi épület maradványai voltak. Így festett:

Imádtuk a falut! Amikor már azt hittük, már mindenhol jártunk, biztos, hogy kiderült, nem. Néha nem lehet eldönteni, egy gyalogúton jársz, vagy valakinek a kertjében.

Ezen a képen látszik a meddőhányó egy része is. Meg lehet szokni... Ennyi szépség mellett emészthető, bár kétségtelenül bizarr látvány.

Mindenhol csörgedezik valami víz, patak, vagy forrás. Első látásra bizarr látvány a nagy meddőhányó, de amikor megtudod, hogy többszáz éve ott van, akkor megnyugszol, nem forogsz álmatlanul éjjel, félve egy földcsuszamlástól, annak rád nézve végzetes következményeitől. Ha pedig felsétálsz a tetejére, már nem is olyan rémes látvány, sőt, onnan csak igazán előnyös a falu látképe:

Körben, minden irányban isteni kiránduló utak vannak, de valójában az egész település jó kis túrahely, hisz utcái meredekek, komoly sportértéke van egy kiadósabb falusi sétának. Donovaly, a neves síközpont is közel van, kb. 20 km-re. A férjem átbiciklizett. Mindenfelé jelölt, erdei bicikliutak vannak, ami persze nem jelenti azt, hogy minden emelkedő és meredély könnyen leküzdhető lenne. De ettől csak még izgalmasabb.

A faluban van biciklikölcsönző is, E-bike-okat kínálnak. Kedves kis jelenet volt, amikor megálltunk a ház előtt, és a fiatalember megpillantva minket megkérdezte, beszélünk-e olaszul. A férjem mondta, igen. Én mondtam, nem. Úgyhogy aztán angolul váltottunk pár szót, a kerti bokrokról. Utána gondolkodtunk el csak rajta, vajon miért is kérdezte az olaszt. De nem kell mindent érteni.

A falu szélén még egy igazi jó kneipp taposót is találtunk, a legjobbkor.

A sok bányatörténet mellett a manókról is szólt információs tábla. Szlovák és angol nyelven. A történet szerint a manók segítettek a bányászoknak, megmutatták, hol kell ásni. Cserében ők vittek a manóknak élelmet. Aztán egyszer úgy gondolták, visznek nekik ruhát is. A manók pedig rossz néven vették ezt, mert azt gondolták, a bányászok piszkosnak tartják a ruhájukat, úgyhogy megsértődtek és távoztak.

A két nagyváros

Besztercebánya (Banska Bystrica) főtere egészen elképesztően gyönyörű. Itt, és ennek környékén játszódik Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője c. remeke. A Garam-parti város 80 ezer lakosával az ország ötödik legnagyobb városa. 1255-ben a tatárjárás után kiürült települést IV. Béla emelte városi rangra és betelepítette thüringiai szászokkal. Szobra kiemelt helyet foglal el a városban. A talapzaton magyarul is fenn van a szöveg, amely megemlékezik arról, mely városokat részesített Béla király ebben a kegyben.

Hatásos, tekintélyes, bölcs királyunk, IV. Béla:

Míg 1910-ben az akkori, 10 ezer fő körüli lakosság fele magyar volt, a 2011-es népszámlálásra a magyar nemzetiségűek aránya elenyészővé vált, pár száz főre csökkent.

Templomai fennségesek.

Selmecbánya (Banska Stiavnica) 1238-ban lett szabad királyi város, ugyancsak IV. Béla királynak köszönhetően. Ide bajor és szász bányászokat telepítettek be. A középkorban itt működtek Magyarország legfontosabb, leggazdagabb ezüst- és aranybányái, évszázadokon át. Szabad királyi város címmel rendelkezett, ahol a bányászat a Waldbürgereknek nevezett polgárság kezében volt. 1443-ban földrengés pusztította el a várost.

Ezek a háztetők annyira szépek!

Selmecbánya 1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városa volt, Pozsony és Debrecen után (23 ezer lakossal). Sokkal több aranyat és ezüstöt bányásztak itt, mint egész Erdélyben, vagy Csehországban! Viszont a lakossága máshogy nézett ki, mint Besztercebányáé. Itt mindig többségben éltek a szlovákok. Például 1900-ban a 16 ezer fős lakosságból csak valamivel több, mint 3 ezer volt magyar anyanyelvű. 1921-ben, Trianon után már csak pár százan vallották magukat magyaroknak. Hihetetlen, hogy csak 10 ezer ember él most itt, ennél ránézésre sokkal jelentősebb település. Igaz, ma is iskolaváros, de már korántsem olyan nagy jelentőségű, mint volt a régebbi korokban. Híres egyeteme volt. 1770-ben itt jött létre a világ első bányászati akadémiája.

Selmecbánya látképe a Kálváriáról

Ma erdészeti főiskola működik a nagy múltú épületben, amelyet komoly arborétum vesz körül, többszáz éves fákkal, csodás, különleges fenyőkkel.

Imádnivaló:

Kálvária

A város fölötti, 1751-ben épült Kálvária egészen megejtően szép. Most restaurálták, helyenként még tart a felújítás. A fekvése is igazán különleges. Persze minden kálváriát igyekeztek különleges helyre építeni, de ez aztán tényleg csodás.

A csodaszép fazsindelyes tetők is...

Korábban jártunk már Körmöcbányán is, most az már nem fért volna bele a programba, pedig az is nagyon izgalmas hely. Ott is hasonlóan korán indult a bányászat. Ezt a várost is türingiai és szász telepesekkel népesítették be és komoly aranybányáiról, illetve a pénzverdéjéről lett híres. 1328-ban kapott szabad királyi városi rangot Károly Róberttől és 1335-től működött a híres pénzverde, ahol verték az aranyforintot, más néven körmöci dukátot. Ha erre jártok, ezt se hagyjátok ki, már nem is mondom, hogy csodás fekvése van... De, mégis mondtam.

Összkép

Akik emlékszünk még a régi Csehszlovákiára, 1993 előttről, akik jártunk korábban, a rendszerváltás előtt és közvetlenül az utáni időszakban is túrázgatni a Tátrába, be-betértünk a felvidéki városokba, azok mind megtapasztalhatjuk, milyen sokat fejlődött Szlovákia. Ez megérne egy külön misét. Amikor a kilencvenes években még a Pénzügykutató Rt-ben dolgoztam, már akkor is mesélte Csillag István kollégám, későbbi gazdasági miniszter, hogy a szlovákok nagyon kíváncsiak a magyar modellre. Járnak hozzánk tanulni, figyelik, mi hogyan zajlik a magyar gazdaságban, szabályozórendszerben. És könnyen tanulnak, ügyesen, okosan alkalmazzák a tanultakat, hasznosítják a magyar tapasztalatokat. Nem szeretnék komolyabb gazdasági elemzésbe bocsátkozni, ez egy élménybeszámoló akar lenni, de azért nem állom meg, hogy ne állapítsam meg, kicsit mintha ügyesebbek lennének azóta is. Pedig ők is nagyon nyitott gazdasággal rendelkeznek, náluk is túlsúlyban van például az autóipar. Persze, nekik is volt nehéz időszakuk, egy Meciar-ral terhelt időszak, náluk is van korrupció, maffia, időnként brutális leszámolások, a miénknél sokkal súlyosabb roma probléma, szóval ott sem fenékig telfel, de van már Eurójuk, valahogy kiegyenlítettebbnek tűnik az életszínvonaluk. Ott is vannak rossz utak, vidéki elnéptelenedés, de mintha komolyan vennék az európai értékeket.

Az is érdekes párhuzam, hogy az ő történelmük is bővelkedik frusztrációkban (vagy kié nem?...), nem beszélve arról, hogy amióta léteznek, mint önálló állam, hogyan kezelik a múltjukat, a gyökereiket, a korábbi, elnyomotti státuszt. Ennek érdekes megnyilvánulása a Szlovák Nemzeti Felkelés ünnepe, amelyet augusztus 29.-én ünnepelnek. Teljesen véletlen volt, hogy épp ezen a napon jártunk Besztercebányán, amely város annak idején, 1944-ben a felkelés központi helyszíne volt. Ennek tiszteletére építettek egy látványos, modern múzeumot is. Mi pedig épp belecsöppentünk most az ünneplésbe.

A park tele katonákkal, katonai járművekkel, a múzeum melletti színpadon koncert, ottjártunkkor kicsit számunkra olyan régi emlékeket idéző, polbeates jellegű fellépőkkel.

A múzeum épülete igazán hatásos, impozáns

Ahogy így olvasgattam most erről a történetről, nagyon átjött - mint ahogy ez sokszor így van -, hogy milyen nehéz is eligazodni a történelmi eseményeken. Vannak kínos dolgok, vannak kétértelmű, utólag nehezebben rekonstruálható események. És ha az igazságot keressük, abból komoly viták lehetnek. Mert az igazság nagyon függ attól, kinek az igazsága, kinek a megélése, kinek milyen sérelme, vesztesége van benne, mi a saját, személyes öröksége.

Na, ennyit az elmélkedésről, a komoly kérdésekről.

Hogy miért érdemes menni Szlovákiába?

Van egy csomó érvem, most szigorúan erre a friss, néhány napi emlékre hagyatkozva és ezekre a helyszínekre utalva, ahol mi jártunk:

• gyönyörű a természet
• jó kirándulóhelyek, kiválóan jelzett utak (nagy túrahagyományok)
• olcsó (a csapolt sör 1,50-2 euro között volt mindenhol, és minden helyen volt szlovák és cseh sör is!)
• még mindig finom a sztrapacska, a káposztaleves
• szépséges felvidéki városok
• háztetők (fazsindely, lemezfedés - szépek, természetesek)
• kevés nyelvi probléma, tudnak angolul, néhol még magyarul is, nekünk meg könnyen eszünkbe jut a régen tanult/felszedett szlovák(-szerű valami)
• közel van
• nincs sehol tömeg (bár emlékeim szerint a Magas-Tátrában időnként túl sok a túrázó)

A határon kérték az oltási igazolványt, a zárt tereken maszkviselés kötelező.

Volt egy jó túránk az 1100 méter magas Sachticki csúcsra. Fenn magyarokkal találkoztunk, több felvidéki család, gyerekekkel. Egymás közt magyarul beszéltek, a büfében, a rendelésnél jöttünk rá, hogy ennek az országnak a lakói. Az egyik étteremben megkérdezték tőlünk szintén felvidéki magyarok, honnan jöttünk. Mondtuk, Budapestről. Nagyot néztek, hogy olyan messziről. Hát igen, kinek mi számít messzének...

Az erdőben bizony erdélyi emlékeink is előjöttek, mert itt is maci nyomokra bukkantunk. Olyan csomókra, amelyeket más állat nem hagyhatott maga mögött. Először szinte nem is akartuk elhinni, de aztán, amikor a túraúton jött szembe egy pár, köszöntünk egymásnak, és megkérdezték, ugye nincs medve az úton, akkor - miután megnyugtattuk őket, hogy nem, dehogy -, bizony megbizonyosodtunk arról, hogy bizony itt laknak macik. Nyilván nem veszélyes, hisz sokan túráznak, a medve pedig nem szeret találkozni emberekkel, ő is tart tőlünk. Ez aztán senkit ne riasszon el!

Most, hogy hazajöttünk, ráébredtünk, mennyire régen voltunk a Magas-Tátrában és mennyire hiányzik. Na igen. Majd legközelebb.

Egyébként most hétvégén, vasárnap lesz bányásznap. Szeptember első vasárnapja. Ha másért nem, ezért kellett megírnom ezt a blogbejegyzést. Emlékezve a régi bányászokra. 

És azért, mert én 'Mádról jöttem'. Amely nem csak a boráról, a tokajiról ismert, hanem bizony neki is van bányász múltja. Sőt, még némi jelene is. De ez már egy másik történet.

Koskovics Éva 

/A képek természetesen mind sajátok! Nem hibátlanok, de remélem, az élményt átadják! A népességi és egyéb adatokat a Wikipédiáról vettem./

#madroljottem