Igazi nőnek lenni csak igazi férfi mellett lehet!
2020. december 15. írta: CoachCo

Igazi nőnek lenni csak igazi férfi mellett lehet!

img_20200220_145431.jpg

Anyukámtól tudom, hogy amikor óvodás voltam és megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, mindig azt válaszoltam, hogy ANYA. Hangsúlyozom, ez az oviban volt!! Nagyon régen.

Ha most megkérdezi tőlem valaki, hogy mit csinálok, nem azt mondom, hogy két gyerekem van, anya vagyok. Mindig az a válaszom, ami a foglalkozásomhoz, a munkámhoz kapcsolódik. Kell már ahhoz egy bizalmi helyzet, egy adott szituáció, hogy előhozakodjak a gyerekeimmel, bármennyire is igaz az, hogy életem legnagyobb teljesítményeinek én is őket tartom, büszke vagyok rájuk. De eszem ágában nem lenne ítélkezni azok fölött, akiknek nincs gyerekük.

Megy megint ez a téma ezerrel, ki tudja, egy elbénázott piár, vagy tudatos figyelemelterelés, reálpolitika van a háttérben? Igaz, azok a mondatok, amelyek elhangoztak a miniszter szájából, pláne a mögöttes értékrend és a hozzá kapcsolódó üzenetek, nem kifejezetten progresszív, elfogadó szemléletmódot közvetítenek, és ez számomra is okot ad az aggodalomra.

Mennyit ér a munkád?

Miközben az összes leértékelt, nem megfelelően beárazott, ugyanakkor legtöbb empátiát és megértést, türelmet igénylő munkában túlreprezentáltak a nők (pedagógusok, ápolók, takarítók, szociális munkások), tudjuk, az ő jövedelmük olyan alacsony, hogy már itt kibillen a mérleg, rontják az átlagot. Én azt gondolom, hogy a magasabban kvalifikált szakmákban, az üzleti szférában - ugyanolyan beosztásban - nem keresnek jobban a férfiak, igaz, nőként sokkal nehezebb magas pozícióba kerülni az ismert okok miatt. Sokkal kevesebb a nő a vezetők között, a magas pozíciókban. De ha ma egy tehetséges nő vezető szeretne lenni, akkor nyitva áll előtte is az út, igaz, ha vannak gyerekei, jó nagy áldozatokat kíván az önmegvalósítás, a karrier. Ha pedig csak a gyerekek születése után, később indul meg a karrierje, akkor bizony jó nehéz behozni a lemaradást. De ilyenre is van példa, ha nem is sok. Az pedig nálunk még igazán ritka, amikor a családban a férfi áldozza fel a karrierjét a nő érdekében. De elő-előfordul már ilyen is.

Szóval, van itt most minden, főleg zavar a fejekben. A legvégletesebb értékrendek, szemléletmódok állnak harcban egymással. A jelek szerint állami támogatással megerősítve (vagy épp vezérelve) a konzervatívabb, merev szabályokhoz ragaszkodó állásfoglalást. No persze tudjuk, a legjobb tanítás mindig a példamutatás, amiben azonban vannak döccenők, kerülnek porszemek a gépezetbe.  

Eszembe jut a témáról a Korona című filmsorozat (friss még az élmény), az a rész, amikor megválasztják Margaret Thatcher-t miniszterelnöknek. A saját férje tesz (legalábbis a filmben) egy olyan megjegyzést, hogy mi lesz az országgal, ha két klimaxos nő vezeti… Persze az angoloknak mindig jó volt a humoruk is, amely életmentő tud lenni nehéz helyzetekben. De ott, Nagy-Britanniában ez a női térhódítás mégsem lehetett olyan nagy szám, hisz volt már királynőjük korábban is, nem is akármilyen. Igaz, miniszterelnök még nem. Ott már megvoltak az előzmények, a királyi vérvonalat és a demokratikus elveket szigorúan vették, miközben a rátermettségi alapon való kiválasztás felülírta az esetlegesen meglévő előítéleteket. 1979-ben.

 

„…igazán Nőnek lenni csak igazi Férfi mellett lehet.”

és folytatva az idézetet:

"És fordítva. Ez így van a párkapcsolatban és a társadalomban is. A torz férfi világában a nő sem lehet „ideális”

- írta Müller Péter: Férfiélet, női sors című könyvében.

img_20200220_145355.jpg

 

A fiúk a bányában dolgoznak?

Meséli a mérnök kolléga, milyen érdekes élmény számára, hogy a jelenlegi projektjükben feltűnően sok nő dolgozik. Egy 10 milliárdos nagyságrendű beruházásról van szó, ráadásul nem egyszerű helyen, nem egy egyszerű épület, régészeti szempontból is érzékeny, bőven ad feladatokat, megoldandó problémákat. Azt meséli, az egyeztető tárgyalásokon 8-10 ember vesz részt a lebonyolítóktól a kivitelezőkön, régészeken át egyéb érintett szakemberekig. És az a helyzet, úgy alakult, hogy kb. a résztvevők fele nő! Azt mondja, több évtizedes szakmai pályafutása alatt ilyenre még nem volt példa. Általában csak férfiak vettek részt eddig azokban a munkákban, amelyeken ő dolgozott. Azt meséli, hogy valami egészen meghökkentően zökkenőmentesen, kiválóan megy a közös munka, mindenki nagyon együttműködő, mindenki a legjobb formáját hozza. Így fogalmaz, nem én adom a szájába: „valahogy annyira normális most itt mindenki”.

Bevallom, sokszor hárítom ezt a férfi-női témát. Nem szeretem, ha a nemek működéséről, különbségeikről nagy általánosságokat hangoztatnak. Mert sokkal bonyolultabbak, ha úgy tetszik, sokszínűbbek vagyunk férfiak is és nők is. Én jobban szeretem mindenkiben elsősorban az embert látni, és a konkrét emberrel beszélni, az ő kérdéseivel foglalkozni. Nehéz megmondani, mikor melyik minőségünknek köszönhetünk dolgokat, annak, hogy hogy kommunikálunk, mit közvetítünk magunkról, vagy annak, hogy a másik fél mennyire intelligens, milyen előítéletei vannak, mennyire korrekt (vagy nem), és – mondjuk egy felvételi beszélgetésen, vagy egy tárgyaláson - mennyire tud elvonatkoztatni attól, hogy milyen nemű a másik fél (és persze ő maga). Sok rossz példát láttam már én is, hallottam béna, viccesnek szánt megjegyzéseket, elkaptam furcsa tekinteteket, grimaszokat. Volt, hogy én égtem más helyett...

Sok nővel dolgoztam együtt, akiknek kevés volt az önbizalmuk, mert nem kaptak kellő lehetőséget, figyelmet, elveszítették az önbecsülésüket akár egy családi dinamikának, akár egy élethelyzetnek köszönhetően. Vagy soha nem is volt nekik, mert már kisgyerekként sem kapták meg. Az önbizalmat, az önbecsülést!

Szerencsére sok férfi is van, aki ezt látja, aki tesz is érte, hogy felemelje a nőket, hogy segítsen nekik, legyen az a nő a párjuk, a lányuk, a tehetséges munkatársuk. De sok olyan férfi is van, még a magát haladó szelleműnek vélők között is, aki észre sem veszi, de bőven tesz azért, hogy a párja/felesége ne érezze magát teljesértékű embernek. Azt gondolják, ha ők termelik a pénzt, azzal minden más le van tudva (és ez a mondat most így pont annyira ronda, mint amennyire gáz ez a fajta hozzáállás...).

Talán nem kellene visszafejlődni akkor sem, ha vannak, akik ebben a kifacsart megoldásban (amit most nem írnék körül, mindenki érti, miről van szó) látják a megoldás kulcsát arra, hogy kevés gyerek születik, vagy, hogy nem lesz, aki biztosítsa a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.

Talán át kellene gondolni ezt a mi egész világunkat, az alrendszereinket az egészségügytől az oktatáson át a politikai rendszerünkig, és dolgozni kellene rajtuk, hogy jobban működjenek, emberközpontúbbak, fenntarthatóbbak legyenek. Hogy legyen bennük perspektíva, humánum.

Talán a megértésre, az együttműködésre, együtt gondolkodásra (eleve a gondolkodásra) kellene törekedni, nem pedig arra, hogy mondjunk megint valamit, amivel jól összeugraszthatjuk az embereket.

Talán...

 

Vigyázzatok magatokra, vigyázzunk magunkra, őrizzük meg a józan ítélőképességünket! 

 

A fotókat én lőttem, egy sétán. Ugye milyen jók?!

 

Koskovics Éva

coach

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr6016344118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micmic 2021.03.09. 08:09:36

Apropó: nézem a kicsi gyerekeket. Ö-hat évesek. A lányok szépek és szorgalmasak. Öröm nézni a vidámságukat. A fiúk pedig elkényeztetett mama kedvencek. hangjuktól hangos a pláza, a sípálya, az utca. Nyivákolnak, követelőznek, sírnak. Az anyák a szégyentől csak mérgesek, de a fiuk kedvére tesznek. Mert anyával vannak. Apa?
Igaz egy apa nem tud nevelni. Mindent a nők csinálnak.
süti beállítások módosítása