Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél.
Persze az is elgondolkodtató, hogy vajon Teréz találhatott volna magának jobb férjet? Hiszen hiába volt sokkal fiatalabb Táncsicsnál, mégis, a maga huszonnégy évével a maga korában, nem beszélve az egyéb körülményekről, már örülhetett, hogy egyáltalán talált magának férjet. Még ha egyébként szemrevaló nő is volt. No persze nem volt egy mindennapi párválasztás, semmi romantika és lángoló szerelem, de a részletekhez el kell olvasnotok, tőlem erről többet most nem tudtok meg.
De nem ugrok fejest ennyire a történetbe! Óriási élmény volt elolvasni a könyvet!
Amikor a gazdászati viszonyok kedvezőtlenek voltak és az álladalom sem volt képes ezeket a nehézségeket megfelelőképpen kezelni, akkor is volt ember, aki a fejébe vette, hogy foltos nyakorjánt hozat az állatkertbe.
A fenti mondatot én fabrikáltam, de a szavakat Spiró könyvéből csentem el. Nekem nagyon tetszett az, hogy az államot akkoriban még álladalomnak hívták, a foltos nyakorjánról pedig biztos kitaláljátok, milyen állat lehetett.
Muszáj kiírnom magamból Spiró György legújabb történelmi regényének élményeit. Élmények? Hát, nem is biztos, hogy ez a legjobb kifejezés. Néha egyenesen komoly munkának éltem meg az olvasást. Mégis vonzott, mint a mágnes. Fel sem merült, hogy ne folytassam. Pedig sokaknak beletört a bicskájuk, ahogy hallom.
Sok-sok történelmi tény, száraz szövegek (idézetek, lábjegyzetek), adatok is, néha szédítő a rengeteg névvel, és szinte üdítő, ha van köztük ismerős is, de mégis annyira érdekes! Látszik a könyvemen is, hogy megdolgoztam vele:
Táncsics mindenhol ott van, Mádon is!
Mi Mádon a Táncsics Mihály úton laktunk. Ami persze a Kossuth Lajos útról nyílt...
Nekem azon túl, hogy Táncsicsot március 15-én szabadították ki a börtönből, nem sok tudásom volt róla. Most, hogy jött a második hőkupola, rájöttem, a legjobb, ha végre elkezdem a regényt, épp ilyen nyugalmas időkre tartogattam, amikor nincs sok munka, nem szaladgálok mindenfelé és a legjobb, ha az ajtót sem nyitogatom sokat. A könyv főszereplője a nála tizennégy évvel fiatalabb feleség, Teréz. Az ő életén keresztül, bontakozott ki előttünk az őrülten zseniális, grafomán, idealista forradalmár alakja, akin én hol kiakadtam, hol nevettem, hol pedig elképedtem a kitartásán. Táncsics (születésekor Stancsics… a ’nagy magyar’ hős ereiben szlovák és horvát vér csörgedezett…) 1799-ben született és 1884-ben halt meg. Ekkor már hosszú ideje nem látott, de még képes volt vakon is írni, vitatkozni a közélet dolgain, még képviselővé is választották vitatott múltja, megosztó személyisége (azokat én különösen kedvelem, hiszen ők a legizgalmasabbak mindig) és látásvesztettsége dacára. Komoly szerepe lett a munkásmozgalom kialakulásában, a Népszava létrejöttében, ahol szerkesztőként is dolgozott. Komolyan mondom, akár egy búgócsiga…
Miközben tudjuk, mennyire más idők voltak azok, meglepő volt, mennyi progresszió, mennyi különleges személyiség, milyen sok merészség, nyitottság volt akkor is az egyes emberekben. Dehát miért is ne? Számomra az is meglepő volt, hogy mennyire karakteresek voltak akkor is a települések, az egyes városrészek. Izgalmas volt a sok helyszín részletes leírása, főleg a Budapesté. Szolnok, Debrecen, Cegléd, Orosháza, Komárom mind-mind részletes leírásokkal, meglepő részletekkel bontakozik ki a szemünk előtt, Budapest pedig annyira megragadóan, hogy óhatatlan vágyat is éreztem utána, hogy fel kell mennem a Várba, megnézni a Fortunát, mi van vele. Nem tudtam, hogy börtön volt. Az is jó jelenet, amikor a ma is üzemelő, óriási váci börtön szóbakerül a regényben. Akkor épül meg, és az első rab egyedül költözik még be a falai közé.
A Fortuna emléktáblája a Várban:
„Vendéglő volt a Fortuna, mielőtt a Helytartótanács kisajátította, majd Buda város tanácsa vette át és adta bérbe fogadó céljára. Kilenc utcai és hat udvari szobával bíró épület, de a vasút és a gőzhajó korában az istálló túl nagy, negyvennégy ló fért el benne, nem volt időszerű befektetés. A Tanács 1868-ban meghagyta a kávéházat, a szálloda helyett elegáns polgármesteri szállást létesített, Házmán Ferenc polgármester igénybe is vette, a többi szoba helyén rajziskola és néhány magánlakás kapott helyet. 1872-ben Buda város tanácsa az egész épületet kiadta a budai királyi törvényszéknek, a kávéház bezárt. 1875-ben börtönné alakították úgy, hogy a Fortuna utca 2. számú épületet is hozzácsapták. Az első emeleten fedett, oldalt rácsozott függőfolyosót építettek, a nép elnevezte a Sóhajok Hídjának, a bámészok tetszésére ott vezették ide-oda a rabokat, nehogy az utcán kedvük támadjon megszökni. Hamar rossz híre lett, férfi és női gyilkosok, zsebmetszők, betörők, pénzhamisítók töltötték meg a Fortunát, csámcsogott a bulvársajtó.”
Padmaly?
Nem emlékszem rá, hogy valaha hallottam volna ezt a szót: padmaly. Pedig gyerekkoromban még Mádon sok régi kifejezést használtak. Ez is az. Valamiféle rejtek, odú, fülke, mélyedés. Teréz a házuk alatt ásott ki egy ilyet Táncsicsnak, hogy 1849-ben megmentse a halálos ítélettől, vagy az életfogytiglani börtöntől. A forradalmár (ez a neve a regényben is, így!) nyolc évet töltött itt lenn, persze néha felmerészkedett a házba, de folyamatosak voltak az ellenőrzések, szóval komoly kockázatot jelentett a rejtekezés. Nyolc évet! És ott is folyamatosan írt! Mániákus volt, tényleg!
Nem lehet ezt az egészet röviden elmesélni, és nem is ez a célom. De azért azt elképzelni, hogy kapsz egy nálad két fejjel kisebb, jóval idősebb férjet, aki folyton kever-kavar, hol börtönben van, hol az egekbe magasztalják, képviselővé választják, aztán üldözik, neked persze menekülnöd kell vele, közben szülöd sorban a gyerekeket, akiket aztán mindet el is veszítesz, az valami felfoghatatlan történet. Hét gyereküket temették el! Azt gondolná az ember, hogy ilyen tényleg nincs, csak az őrült írók fantáziájában. De Spiró mindent a valóság alapján írt meg. Persze nem láthatott bele Teréz lelkébe, a Táncsicséba sem, ez nem is egy lelkizős könyv, ugyanakkor pontosan megkapjuk arra a magyarázatot, miért csinálja végig Teréz ezt az egészet. Benne van a regényben. Egyszerűen, érthetően, röviden. De nem spoilerezem el, méltatlan lenne, ha ilyen könnyen átadnám a választ.
Amikor jobban megy nekik anyagilag, akkor is rossz döntéseket hoznak, eladósodnak, egész életükön át kíséri, vagy kisérti őket a nélkülözés. Szerencsére Teréz sváb személyiségében benne van a racionalitás, az óvatosság, a józanság, igazi háziasszony, ezért a legnehezebb időkben is kitalál valamit, a semmiből is képes ételt tenni az asztalra, sőt, még másokat is etetni.
A mai eszünkkel szinte felfoghatatlan az a rengeteg gyerekhalál, ami a 19. században volt. Egyetlen lányuk élte meg a felnőttkort, őt huszonötéves korában temették el, szerencsére legalább egy unokát hagyott nekik.
Számomra nagyon érdekesek voltak az egészségügyi témájú jelenetek, az orvosok, a betegségek, a homeopátia elterjedtsége.
Amikor a lányuk, Eszter már nagyon beteg volt és hívták hozzá az orvost, így zajlott a jelenet:
"De mi a bajom?
A tüdeje gyönge – mondta Péczely. – Örökletes hajlam. Korán elhalt testvéreit is ez a kór nyűgözte. Ön azonban felnőtt, eddig egyszer sem halt meg, és ez igen jó jel! Ha önben az akarat erős, felépülésére van esély. Férje iránti aggodalmát küzdje le! Ha bármikor sikítani, zokogni kíván, ne fojtsa vissza, essen túl rajta.”
Szegény Eszterben úgy látszik, nem volt elég akarat…
Nem mondom, hogy sok a vidám jelenet, de átszövi a regényt egy különleges humor is. Helyenként, amikor helye van a humornak. Nagyon finoman, ahogy ebben a fenti jelenetben is ott van. A dráma mellett is.
Számomra az egyik legmegrázóbb története a könyvnek az, amikor az idős Teréz elviszi a kisunokáját, Eszter árváját, Mariskát az állatkertbe (lásd a foltos nyakorjánt, azaz megfejtés: a zsiráfot megnézni), aztán meg akar neki mutatni egy épületet, amire úgy emlékszik vissza, mint egy csodálatos napra, amit a férjével együtt töltöttek. Ezt muszáj ide beidéznem. Szerintem csodálatos!
„Rákosmezőre kocsiztak ki aznap reggel Pólya József Őrjintézetébe, és estig ott maradtak. Homokos lapályon állt a mind a négy oldalán földig érő, hatalmas osztott ablakokkal díszelgő ház. Mindent megtermeltek a kertben, krumpliért, répáért, gyümölcsért nem kellett bemenni a piacra. A fákat és bokrokat a faltól távolabbra ültették, hogy ne vessenek árnyat. Lánc és bilincs nélkül tucatnyi patyolatfehérbe öltöztetett férfi és nő őgyelgett és bóklászott a kertben, a veteményesben, a fák között, néhányan a teraszon kártyáztak. Nem hangoskodott senki. Pólya Józsi azt mondta, hogy az ápoltak nem harapnak és nem óbégatnak, mert az ápolók nem verhetik őket, nincs hát miért lázadozniuk. Napközben is falatozhatnak, amikor csak kedvük támad, soha nem maradnak éhesek. Ha az embert békén hagyják, nyugton marad.
Pólya északi fekvésű, árnyékmentes szobájában négy festőállvány állt, mind a négyen félig kész képek. Növényeket és ivarszerveket rajzolt a sebész- és orvosdoktor a legszívesebben, hosszú asztalán boncolási rajzok. Orvosi szavakat magyarított szenvedélyesen, ő nevezte el a skarlátot vörhenynek. A kolerajárvány idején vizet diktált a betegekbe, ezzel sok életet megmentett, a Tudományos Akadémia levelező tagja lett, a privát betegeiből pedig gazdag. Már ifjan őszülni kezdett, arca barázdált, tekintete szórakozott. Jobbágyivadék volt, beteges gyerek lévén papnak akarták adni, polihisztor lett belőle. Aznap este szomorúan mondta, hogy árom évig bírta, de most már az Őrjintézetét bezárja, fogytán a fizetőképesek. Az őrültek rokonai nyugodtabbak, ha a Rókus pincezárkáiban, láncon tudják a szeretteiket, és nem kell fizetni utánuk. A nagy házat megtartja, kocsin egy óra a város; hétvégenként kertészkedni fog. A kocsi megvárta őket, a kocsis is részesült az őrjintézeti ebédből, bőséges volt és ízletes. Reggel az odaúton látszottak a síkról az óbudai hegyek, gyönyörködtek a szépséges látványban, visszafele a sötétben a látottakról beszélgettek. Nem kellett aznap főzni, mosni, szoptatni, piacra menni, tűzifát cipelni, begyújtani, kiszedni a hamut, odébb zavarni a kicsiket, nem kellett csinálni semmit; a gyerekeket arra a napra az Üllői út szemközti házába adták Heller szabóékhoz. Az utat oda-vissza Pólya Józsi fizette. Aznap a férje nem írt, nem tanított, nem goymlált, nem ültetett, nem rohangált kiadóhoz, nyomdába, cenzorhoz, sehová: az egész napot kora reggeltől késő estig a bezárandó Őrjintézetnek szentelte.
- Nagyon szép volt a kert, teli virággal! Aznap boldogok voltunk a nagyapáddal!
Az üvegfalaknak, a terasznak, a kertnek, a sétálgató, kártyázgató fehér ruhás betegeknek nyomuk se maradt. Négyemeletes kórházépület állt a Paradicsom helyén, idegeneknek tilos a bmenet. Visszagyalogoltak a Ligetbe, ahonnét kocsin mentek haza.”
Spiró
Először egyetemistaként találkoztam Spiróval, az Ikszek című regénye kapcsán (1981-ben jelent meg). Mindenki ezt olvasta. Aztán nagy durranás volt a Katona József Színházban a Csirkefej című drámája. Ahhoz foghatót addig nem láttam színházban. Még Gobbi Hildával! Csúcs volt!
A történelmi regényeit kötelező lenne elolvasni minden írni-olvasni képes embernek. A Fogság, a Tavaszi tárlat, Az imposztor, mind egy-egy korszakba visznek el, nagyon mélyen, zsigeri szinten megélhetően. Pár éve, amikor Mádon volt vendég Spiró György a Jó éjszakát, Mádon és a Barta Pincészetben mesélt erről a hamarosan megjelenő regényéről, elmondta, hogy készül egy történelmi regényre és éveket szán csak az előkészületekre. Elolvas mindent, amit csak elér, addig nem kezd el írni, amíg nem érzi úgy, hogy mindent tud a korszakról, szinte ott érzi magát, benne.
Emlékszem, készült vele akkor egy Magyar Narancs interjú is, ahol azt mondta, azért választotta ezt a regénytémát, mert érdekelte maga a korszak is, illetve az, mióta vagyunk mi magyarok olyanok, amilyenek, egyáltalán, milyen a magyar forradalmár lélek. Jó kérdés! Zseniális gondolatokat osztott meg az interjúban, beszélgettek nacionalizmusról, jobb- és baloldaliságról, a magyar történelem későbbi nehéz korszakairól, eseményeiről, az oroszokról, az emlékezetről, annak ferdüléseiről és több szempontból is a magyar társadalomról.
Jónéhány beszélgetést lehet találni az interneten Spiróval is, vagy akár erről a regényéről különböző platformokon, irodalmárokkal, értő olvasókkal. Például ezt.
Nem könnyű olvasmány, de a jó könyvek általában, legtöbbször nem azok.
Én nem vagyok irodalmár, csak szeretek olvasni. És kicsit írni is. Persze messze nem annyira, mint Táncsics. Hála az égnek!...
/A fotók sajátok, a boritókép a könyv fedelének részlete./
Koskovics Éva
'Mádról jöttem'
