Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… 

Nem, nem kaptam napszúrást, csak hatások értek... Mutatom, így zanzásítva:

Furcsa dolog leírni azt, hogy AI-jal. Helyes ez nyelvtanilag? Talán... Stephen King mindenesetre azt javasolja, ne vacakoljunk ilyen kérdéseken. Hallgatok rá. Manapság az újságírók sem vacakolnak a nyelvhelyességen, annyi hibát találni egy-egy cikkben, hogy csak néz az ember. Még akkor is, ha ő sem biztos mindig a dolgában.

Sikerült úgy szervezni az életet, hogy van Mádon három napom, amikor semmi dolgom. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor igyekszem találkozni itteniekkel, rokonokkal, barátokkal, továbbá mindenképp kell kirándulnom, illetve ezeket követően végre olvashatok kedvemre. Utóbbihoz hoztam magammal a biztonság kedvéért három könyvet is, bár itt is van jónéhány könyv amolyan biztonsági tartaléknak, hogy ha esetleg itt érne valamikor egy többhetes útzár, ítéletidő, vagy nem tudnék lábraállni és csak feküdnöm kellene napokon, akár heteken át, akkor is legyen mit olvasnom… hülyéskedek!... isten ments!! főleg, hogy most olvastam a szavak teremtő erejéről…

Egyszerűen van ez a könyv mánia, és kész.

Na szóval, a tervek szép lassan folydogálnak, mi mikor hogy sikerül, persze a három könyv kicsit túlzás volt, már most látom, főleg, hogy újságokat, többek között egy régebbi Magyar Narancsot is lehoztam magammal. Utóbbit azért, mert már hetek óta készültem írni erről a Spiró interjúról. Akit alapból nagyon kedvelek, de amióta tavaly a Jó éjszakát, Mádra is eljött, még inkább. Fantasztikus beszélgetést folytatott vele Kun Zsuzsa, sajnáltam is, hogy nem készült róla felvétel. Most én is emlegettem őt - részben a tavalyi élmény kapcsán - az idei Jó éjszakát-on tartott saját programomon.

Ez a tavalyi eseményen készült:

Sokan voltunk. Helyszín a Rákóczi-Aspremont Kúria.

Ez itt most nekem a kánaán! Jókat beszélgetek úton-útfélen (a mai listám M-es volt: Margó, Mari, Monika – igen, rövid o-val, mert ő lengyel, a lengyel barátnőm), sétálok, biciklivel megyek oda, ahová tudok és olvasom azt a könyvet, amelyikhez épp kedvem van. A mádiaktól is mindig kapok valami jó gondolatot, tanulok valamit, egyáltalán, a családi kötelékek, a sok közös emlék miatt jó egy kicsit együtt lenni. Aztán meg jönnek ezek az írók, akiket csodálok, akiktől aztán pláne tanulhatok.

Péterfy és Kukorelly után Stephen King. Míg előbbiektől a személyes élménytől függetlenül is több mindent olvastam, utóbbitól semmit. Hiába ő az egyik legismertebb ma élő amerikai író, a műfaja valahogy nem a kedvencem. A fene akar horrort olvasni, van az elég az életben is… igaz, most kicsit megborult a róla alkotott fogalmam, mert kíváncsivá tett, így utána néztem. Nyilván keveset tudtam róla, ezért beskatulyáztam. Nem helyes… Rengeteg hasznos dolgot ír az írásról, és kifejezetten tetszik a humora. A könyve végén pedig van egy lista, amiben az általa ajánlott irodalmak szerepelnek.

Persze sok olyan van köztük, amit nem fordítottak le magyarra, de a többséget igen, van több, amit én is olvastam és szerettem, olyan is van, ami az én top-listámnak kifejezetten az elején van, a mádi programon is akartam róla beszélni, de persze kicsúsztam az időből és arra már nem került sor (McCourt: Angyal a lépcsőn).

A másik két könyv, ami a fenti, montázsos fotón van (Bánki Éva és Vida Gábor regényei), kifejezetten tetszenek, de most azokra nem tudok időt szánni, élménybeszámolós szempontból. Már így is hosszú leszek… de tartsatok ki, mert most jön a legérdekesebb!

Spiró György!

Ő egy fantasztikus író. Először egyetemistaként találkoztam vele, az Ikszek című regénye kapcsán (1981-ben jelent meg). Aztán nagy durranás volt a Katona József Színházban a Csirkefej című drámája. Hát, olyat még nem láttam színházban. Gobbi Hildával! Csúcs volt!

A történelmi regényeit kötelező lenne elolvasni minden írni-olvasni képes embernek. Most jelent meg a legújabb regénye, amit Táncsics Mihályról írt. Ki gondolná, hogy érdekes lehet Táncsics élete, akit ugyan minden évben emlegetünk, de többségünk annyit tud róla, hogy 1848 március 15-én kiszabadították a börtönből, meg valami köze lehet a sajtószabadsághoz. Ez ugyan már önmagában jelent valamit, de ha ez alapján kihúznánk mondjuk, mint érettségi tételt, hát, azt hiszem, többségünk feszengene, komoly gondjaink adódnának.

Hess, érettségi! Vissza Mádra!

Illetve Táncsicshoz. Hm. Tényleg! Most esik le, hogy mi a Táncsics Mihály úton laktunk... nem csoda, hogy szimpatikus nekem ez a Táncsics... Még a végén kiderül, forradalmi lelkületem van? Nem csodálkoznék rajta. Lenne mire.

Spiró a Magyar Narancs interjúban azt mondja, azért választotta ezt a regénytémát, mert érdekelte maga a korszak is, illetve az, mióta vagyunk mi magyarok olyanok, amilyenek, egyáltalán, milyen a magyar forradalmár lélek. Ugye milyen izgalmas téma? Milyen jó kérdés? Zseniális gondolatokat oszt meg az interjúban, elmondja azt is, hogy a regény központi figurája nem is Táncsics, hanem a felesége, Teréz. A regény kapcsán beszélgetnek nacionalizmusról, jobb- és baloldaliságról, a magyar történelem későbbi nehéz korszakairól, eseményeiről, az oroszokról, az emlékezetről, annak ferdüléseiről és több szempontból is a magyar társadalomról. Nehéz volt kiemelni egyetlen részt a háromoldalas nagyinterjúból, végül egy olyanra esett a választásom, ami Mádhoz is kötődik. Hiszen itt is volt orosz, azaz szovjet laktanya és van pár emlékem nekem is róla.

Íme:

„1956 után a megtorlást nem az oroszok hajtották végre, hanem a magyarok a magyarokkal szemben. A szovjet elnyomás absztrakt maradt. A politikai elnyomásért a nép a magyarokra haragudott, meg hát az amerikaiakra, amiért nem jöttek be időben az ENSZ-csapatok élén. A hatvanas és hetvenes években a szovjet katonák be voltak zárva a kaszárnyákba, tilos volt kijárniuk, amikor pedig a nyolcvanas években kiengedték őket, kölcsönösen előnyösen csencseltek és ittak a magyarokkal. Porszívót, villanyborotvát és tévét lehetett tőlük venni olcsón, ami sokakban máig derűs emlékként él. Amikor a rendszerváltás idején elhangzott a „Ruszkik, haza!”, a csapatkivonás már javában zajlott. Nálunk nem alakult ki olyan mély, évszázadokra visszanyúló, népi oroszellenesség, mint a lengyeleknél.”

Igen, mi is voltunk párszor a laktanyában, november 7-én műsort adtunk a katonáknak az énekkarral és valami kapcsolatnak köszönhetően pár dolgot sikerült vásárolnunk is a kantinból. A sláger egy olyan műanyag vonalzó volt, ami kábé akkora területű volt, mint egy kisméretű tégla lapja. Egy vékony műanyag lap volt, oldalán a hossz mérésre alkalmas rovátkákkal, viszont a belsejében mindenféle hasznos kis bisz-basz volt, amivel ábrákat, köröket, ilyesmit lehetett alkotni. Még tán szögmérésre is alkalmas volt valahogy, pontosan már nem emlékszem rá, csak arra, hogy nagyon szerettük, menő volt. Hiába, a szovjetek erősek voltak a matematikában, fizikában.

Ez itt a mádi általános iskola, ahová én is jártam:

Ugye milyen szép?

A magyar néplélekről, forradalmiságról nem tudok nyilatkozni az interjú alapján, ahhoz valószínűleg el kell olvasni a regényt. Feltétlenül meg fogom tenni. Nem mondanám, hogy nagyon optimista Spiró a magyarok sorsát illetően, ezt hagyjuk is inkább, de semmiképpen nem azért, nyugtat meg minket, mert ne lennének nemzeti érzelmei. Én egy percig sem kételkedtem ebben.

Így fogalmaz:

„Nemzeti érzésekben bővelkedem, különben nem lennék magyar író. Az persze igaz, hogy ifjúkorom óta általános szkepszisben szenvedek.”

Hát, mit is mondjak erre, nem csoda!

Jajj, annyira jó itt Mádon! Gyönyörűek a szőlők, minden (majdnem minden) rendben van.

És még az eső is esett és nincs olyan meleg már és Monikával egy csodásat sétáltunk délelőtt.

És tudom, ez nem volt szép mondat, most még fokoztam is, főleg nem irodalmilag, de azt írja Stephen King, hogy néha el kell merni dobni az agyunkat és nem kell mindig a tökéletességre törekedni. Hát, ezt én könnyen el tudom fogadni és még tán ösztönösen alkalmazom is… Bátor vagyok, de ez van, hiszen Mádról jöttem…

Képzeljétek, eljöttek ők is, a lengyel barátaim a múltkor a Jó éjszakát-on a programomra, amit a Barta Pincészetben, a Rákóczi-Aspremont Kúriában tartottam 'Könyvszalon az udvarban' címmel. Magyarul ugye nem tudnak, mi angolul kommunikálunk. Csodálkoztam is, hogy vajon hogy bírják végigülni úgy, hogy nem értik. Aztán kiderült, hogy az AI segített nekik. Ők is meglepődtek, kipróbálták, megkérték a ChatGPT-t, ha már ilyen intelligens, még ha mesterségesen is, akkor ugyan segítsen már nekik megérteni, mit hordok én ott össze… És segített!!! Elképesztő!

Na, ennyi volt. Szépeket nektek innen Mádról!

A fotók minőségéért elnézést, sajátok! Persze kivétel a régi fotó, ami a Tokaj-Hegyalja Albumból van. Alatta az áll, hogy MÁD, illetve még az, hogy Term u. és köre rajz Keleti Gusztáv, továbbá az, hogy Özvegy Fuchs Györgyné műintézete München (gondolom, a kép tulajdonosa). Ránézésre Táncsics korabeli. Az Albumot 1867-ben adták ki. 

Koskovics Éva