Családi őrangyal vagy családi átok?
2021. március 29. írta: CoachCo

Családi őrangyal vagy családi átok?

166330413_436061474125364_6011923312358331762_n.jpg

Kesze-kusza itt minden. Sokszor a lelkünk, a gondolataink is. Egyszer hivatkozunk a bibliára, hogy ott is megírták, hetediziglen..., máskor meg nem gondolunk a saját gyerekünkre sem, mit adunk át neki. Fiatalon egyáltalán nem foglalkozunk ilyen témákkal, aztán, ahogy telnek az évek, egyre többet jelent a családunk múltja, kutatunk utána, vagy menekülünk előle. Ki hogyan. De motoszkál bennünk. Nagyon is.

166325919_139415931444731_4125979065074453738_n.jpg

Az utóbbi években, amikor a mádi katolikus temető bejárata felé közeledek - bőven van kihez mennem -, felnézek erre a fekete sírkőre és elfacsarodik a szívem. Hiába ott mentem el mellette évtizedekig, nem tűnt fel, nem néztem rá, vagy ha igen, akkor sem mondott nekem semmit. Legfeljebb a név volt kicsit furcsa, szokatlan.

De amióta megismertem a család történetét, azóta egészen más érzés még bemenni is a temetőbe. Korábban fel sem tűnt, hogy ez a sírkő hasonlít azokra, amelyekből viszonylag sok van a mádi zsidó temetőben is. Ma már értem. Sichermann Mihályné, született Barun Mária Sarolta családja korábban zsidó vallású volt. Ez a szerencsétlen sorsú nő nagyon fiatalon, 35 évesen halt meg, házassága ötödik évében. Leánya, Franciska Mádon nőtt fel, onnan került el aztán édesapja kívánságának megfelelően a fővárosba, tanulni. Aztán később Amerikába. De a történet nem ilyen egyszerű, és ahogy az egész kiderült, az kész regény. Több év kellett hozzá, hogy kikerekedjen. Mária, Sichermann Mihályné 1901-ben, valószínűleg nagy fájdalmakat megélve, halálos betegségében biztos nehéz szívvel hagyta itt a szeretteit. Biztos tudta, érezte, hogy nem fog meggyógyulni. Szörnyű dolog ez mindig, amikor fiatalon megy el valaki. Ki tudja, ha ez nem történik meg vele, vajon akkor is elkerült volna a család Mádról? Lehet, hogy akkor minden másképp alakul, eszükbe sem jut elmenni, hanem ottmaradnak? És ha igen, mádiként élnek tovább, abban az esetben könnyen lehet, hogy – kikeresztelkedés ide vagy oda - nagyon szerencsétlen sors várhatott volna rájuk is.

Ha belegondolunk, még az is lehet, hogy szegény Mária fiatal halálával épp a család túlélését biztosította be.

Milyen érdekes, hogy tegnap lefotóztam, és csak most vettem észre, hogy a szüleim sírja is látszik rajta... Nincsenek véletlenek. Dolgom van nekem ezzel. Le kell írnom. És rádöbbenek arra is, hogy Mária lánya, akiről majd mindjárt mesélek, körülbelül egyidős lehetett a dédnagymamámmal, akiről már többször is írtam. Ezek után kétség sem fér hozzá, hogy biztos ismerték egymást. Talán a templomból. Vagy ki tudja, honnan, hogyan?

Amikor a napokban besétáltam a mádi zsidó temetőbe megint, sokadszor, és körbejártam a gólyahíres, éledező, tavaszi temetőt, előjött megint bennem az az érzés, hogy milyen jó is még azoknak, akik itt nyugszanak. Nagy többségük még egy békés világot hagyott itt.

166857330_268961018103532_1680051253955418618_n.jpg

Láthatjátok, hogy sok itt a Máriáéhoz hasonló sírkő...

Örökség?

Sokszor van bennünk egy vágyakozás azután, hogy belelássunk a múltba, visszanézhessünk őseink életébe. Pedig egyikünk sem lehet abban biztos, mennyire lenne ez valóban jó. A biblia szerint is hetedíziglen öröklődnek a bűnök, az ősök rossz cselekedetei több generáción át kihathatnak az utódok életére is. Lehet erre legyinteni, lehet ettől tartani, lehet ettől méginkább kíváncsivá válni. És felmerül a kérdés: vajon ez a pozitív dolgokra, a jótettekre is igaz? Ha valaki nagyon jó volt, akkor annak jutalmát az utódai is élvezhetik majd? Ők is jó emberek lesznek? Vagy kapnak egy bónuszt az életükhöz?

Annyi kalandos élet van, annyi abszurd történetet hoz a sors, hogy néha ezek túltesznek a legvadabb fantázián is. És az a helyzet, hogy nem tudunk mindent bebiztosítani, mert mindig történhet valami olyan esemény, baleset, meglepetés, amire senki nem számíthatott. Ugye a sors útjai ...

Most olvasom Szilágyi István (talán nem annyira ismert erdélyi írónk, pedig csodálatos könyveket írt) 1975-ben megjelent regényét, a Kő hull apadó kútba című-t. Elképesztő történet! És megakad a szemem egy gondolatán, amitől nehezen tudok szabadulni. Ezt így leírni, ezt így összefoglalni, ilyennel én még nem találkoztam (vagy nem figyeltem fel rá, nem voltam rá épp ennyire fogékony, mint most):

„De mert az emberi örök jelen békétlen békéjét mégis mindegyre fenyegetheti a más korba kívánkozás, ezért már-már barbár örömmel örökítjük meg letűnt idők kínjait; háborút, vészt, tűzhalált, gyermekirtást s minden oly volt történést, melyek ismerése szárnyát szegheti a múltba vágyakozásnak. És a jövő-elképzeltetés sem tesz másként, mikor csillaghullást, bolygónk lehűlését jósolja, embert fűszálnál többet, az út végére apokalipszist, addig pedig a már eddig is untig megért háborúskodást. Különös készsége a léleknek, hogy elfogadja a szellemnek ezeket az időt gyilkolón, embert jelenben tartó önvédelmi építményeit. Hiszen ha megpróbálunk kitekinteni a saját időnkből, minden irányból hallani véljük a lét jégpáncél  rianásait. Igaz, innen már csak egy lépés, hogy ki nem átallja, akár csodálhatja is korát. Ha másként nem, rettegve-örvendve, amiért most élhet, amikor embert éppen nem irtanak, és amikor még van kenyér. Ez az állapot aztán szülhet ragaszkodást is, sőt megbékéltethet elvetélt életviszonyok tökéletlenségeivel. De ha ily sikeresen bedugtad a füledet, és eltakartad a szemed, hogy más időkre ne figyelhess, akkor már itt akarod tudni veleddel együtt szüleidet, gyermekeidet és mindazokat, akik körülvesznek. Innen a féltés, és innen az a lehetetlen kívánság is, hogy mindenki addig éljen, amíg te élsz, amíg neked is, számodra is élhet.”

 dsc_0609_1.JPG

 

Visszatérve a mádi Sichermann család történetére, az történt, hogy az árva kislány, Franciska naplóírásba kezdett, illetve mellette komoly levelezést folytatott. Különösen azt követően született rengeteg levél, hogy a mádi iskolát befejezve a fővárosba költözött, mert édesapja kereskedelmi iskolába küldte. De az első világháború időszakából is vannak különleges levelei a hadszintért megjárt rokonokkal, barátokkal. Naplójának ebből a részéből pontos részleteket hallhattunk, miután a szöveg annyira különleges és gazdag volt, hogy a Debreceni Csokonai Színház készített belőle egy előadást. Szóval, Franciska nehéz szívvel hagyta ott 'imádott' szülőfaluját, a barátait, szülőházát és alig várta, hogy szünidőkre, nyárra hazamehessen és találkozhasson a számára fontosakkal.

Pár évvel ezelőtt kerültek elő a levelei és a naplói egy házfelújításnak köszönhetően. Ugyanis Franciska nem vitte magával ezeket később, amikor a család elköltözött Mádról, hanem elrejtette a padláson, a gerendák alá. Nem tudom pontosan, de nagyságrendileg legalább 80 év telt el, a kétezres évek elején került elő a bőrönd. Szerencsére mindenki tudta, hogy ez értékes lelet, ezért jó kezekbe került, illetve megindult a nyomozás a család után. Először évekig semmi nyom, eltűntek, nem lehetett tudni, hogy alakult a család sorsa. A húszas években sokan vándoroltak ki Amerikába, ez volt a legkézenfekvőbb gondolat, hogy talán ők is. De ott sem akadtak a nyomukra. Aztán egy szerencsés véletlen folytán Frank Mariann - aki a Csodarabbik Útja projekt tokaj-hegyaljai projektvezetője, aki Mádon él, ismerik őt sokan, akik az utóbbi években megfordultak a mádi zsinagógában, vagy a Rabbiházban -, megint tett egy próbát.

Mariann többszöri sikertelen próbálkozás után annak köszönhetően akadt a lány nyomára, hogy közben egy építészcsapat digitalizálta a húszas-harmincas években épített budapesti bauhaus villák adatait. És ott, mint építtető, a tulajdonos lánykori neve szerepelt egy délbudai villa adatai között. Így derült ki, hogy kihez ment férjhez. Az is kiderült, hogy a harmincas évek végén eladták aztán a budai házat. Innen már nem volt nehéz kitalálni, mi lehetett a folytatás; csak egy ugrás volt megtalálni őket aztán az 1940-es new yorki népszámlálás adatai között. Az a helyzet, hogy innen még számos érdekesség, egészen extrém dolgok is kiderültek a családról, akiknek a leszármazottait is sikerült megtalálni. De ez már másik történet, és sokkal jobb, ha más örökíti majd meg. Annyit azért elárulok, hogy szerepel a történetben amerikai elnök, Bartók Béla, de az 56-os műegyetemi diákok amerikai befogadásában is komoly szerepe lett a családnak.

Én mindenesetre elmentem és megnéztem magamnak a házat, amit a fiatal pár, Franciska és a férje épített. Somlói köz, a Gellért-hegy oldalában. Ki tudja, miket láttak ott azok a falak?! Mennyire lehetett ez is egy nehéz döntés? Mennyire fájhatott elmenni, itthagyni mindent? Például ezt:

franci_haza.jpg

Én csak azt akartam ezzel mondani, megmutatni, hogy milyen izgalmas dolog ez a családtörténet. Néha nem is gondolnánk, min múlik az, milyen véletlenen, hogy hogyan alakul egy családnak a sorsa. Vagy nem is lehet mégsem véletlen? Honnan is tudhatnánk, mi a véletlen és mi az, ami törvényszerű? Bár gondolhatnánk rá úgy, mint egy lehetőségre.

Élhetnénk úgy, hogy gondolunk rá, legalábbis nem zárjuk ki, hogy talán tényleg mindent továbbadunk. Ha pedig ezt tudnánk, ugyanúgy csinálnánk mindent holnap is, mint ma és tegnap?

Majd ha lehet, menjetek Mádra! Érdemes!

 

Koskovics Éva

 

A fotók sajátok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr5016484486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micmic 2021.03.31. 15:21:36

A keresztlányom kérdezte mit csinálok. Mondom neki. Lassan haladsz!
Persze mert végtelenül elszomorít. Akkor hittek a legjobban az istenben, amikor a legtöbb ember meghalt. Azért csak belekukkant. Mondom neki: már több időt éltél, mint a legtöbb ősöd. Mert harminc felett csak néhányan voltak már életben. A nők. Igaz, egy másik helyen Mucsony közelében csak 19-20 éves korukban mentek férjhez a lányok. Ők voltak a szerencsésebbek. Ám Aldebrő (Aldöbrő) környékény a huszonegyéves már négy gyermekes özvegyasszony volt. Akkor aztán hozattak Németországból egy feleséget az özvegynek. Sokszor és sokat. Egy idő és más világ. ☺

micmic 2021.03.31. 15:24:48

@micmic: Özvegyek és özvegy asszonyok. Mindkettő volt. Csak az első volt talán szerelmi házasság, a következőben már meg kellett élni a túlélőnek a családjával, ezért a lányok akkor már tehetősebb és idősebb férjet, a férfiak pedig feleséget választottak. A túlélésért mindent. Joggal, okkal.
süti beállítások módosítása