Röviden a helyzetről
2020. április 25. írta: CoachCo

Röviden a helyzetről

Családok a családokért a járványhelyzet idején

mother-3477164_960_720.jpg

Milyen nehéz egy-egy régi szokásunkon változtatni!

Mennyire nehéz lemondani megszokott, kényelmes, kellemes dolgainkról!

Milyen rossz, amikor a szépen felépített terveinket valami felborítja és újra neki kell állni, felépíteni, netán egy ’B’ tervet készíteni, ami plusz energiát igényel és nem is annyira egyértelmű a kimenetele!

Mindezekre ma könnyen találunk példát, mindezeket ma egyik napról a másikra megtapasztaltuk, megléptük, megéltük. Igaz, nem jószántunkból, nem saját elhatározásunkból, hanem egy olyan külső körülmény hatására, amelyhez nem volt közünk, amelyet nem tudtunk befolyásolni, amire senki nem számított, jött. Bár, voltak intő jelek, sokszor lehetett róla olvasni, hogy várható világjárvány, de mi ezt kb. az aszteroidák becsapódásához hasonló valószínűséggel vettük komolyan, kb. annyira számítottunk rá, mint az utóbbira, ami ugye szintén bármikor megtörténhet. De ha mi, átlagemberek ennyire racionálisan és körültekintően gondolkodnánk mindig, akkor nem mernénk komoly döntéseket sem meghozni, folyton szoronganánk és nem mernénk kilépni az utcára sem, vagy nem építenénk házat az ártérre, várost a vulkán fölé (mint a nápolyiak), akkor lehet, hogy nem szülnénk gyerekeket. Szerencsére nem így van!

Azt szokták mondani, hogy leggyorsabban és leghatékonyabban a halálfélelem tud változtatni rajtunk, annak hatására tudunk legmarkánsabban változni. Sok történetet ismerünk, amikor gyógyult rákbetegek úgy beszélnek a betegségükről, hogy milyen hálásak érte a sorsnak, mert mennyi dolgot segített megérteni, mennyi változást köszönhetnek neki, milyen másképp látják az élet dolgait a betegség hatására. Sokan kezdenek teljesen új életet egy ilyen történet megélése után.

Jelenleg benne vagyunk rendesen a slamasztikában, teljes bizonytalanság lett az életünk, nem tudjuk, valójában mekkora a veszély, meddig tarthat, és meddig romlanak még a körülmények, mikor jön el az a pillanat, amikor némiképp valóban megkönnyebbülhetünk (gyakorlatilag - mai tudásunk szerint - amikorra elkészül a vakcina, amikor majd elkezdődik az oltás és megszűnhet a rettegés a betegségtől).

Már soha nem lesz olyan, mint volt...

Megfigyeltem, hogy abban nagyjából mindenki egyetért, hogy ezután már soha nem lesz minden olyan, mint korábban volt. De azt senki nem tudja még, pontosan miben lesz más, mennyiben lesz más:

  • kell-e tényleg változtatni a szokásainkon?
  • utazhatunk-e annyit és úgy, mint korábban?
  • visszatér-e a korábbi biztonságérzetünk?
  • lesz-e munkánk?
  • tudjuk-e élni azt az életszínvonalat, mint korábban?
  • mi lesz az iskolákkal, milyen változásokkal kell számolni oktatás terén?
  • megbecsüljük-e majd tényleg jobban azt, amink van?
  • vigyázunk-e jobban a környezetünkre, mint ennek előtte?
  • járhatunk-e úgy színházba, koncertre, fesztiválokra, mint régen?
  • megmaradnak-e azok az új szokások, amelyeket ez a helyzet indukált (a rászorulók segítése, az egymásra való odafigyelés, a higiéniai fegyelem stb.)?

Nem egyszerű értelmesen és kellő mértéket tartva igazodni a járványhelyzet következtében hozott új szabályokhoz. Annyi információ jön, hogy nem könnyű épp annyit magunkhoz venni, úgy szűrni őket, amennyi elegendő, ami értelmes, nem megy az agyunkra, és tudni megkülönböztetni a szükségest a túlzottól. Ha pedig majd elmúlik a ’helyzet’, akkor félő, hogy átlendülünk majd egy másik üzemmódba, ami meg hirtelen könnyelmű viselkedést eredményezhet, a felgyülemlett gőzt nem fokozatosan engedni ki, hanem hirtelen, robbanásszerűen. A túlzott óvatosság következménye könnyen lehet a túlzott könnyelműség.

Sajnos a mostani ’maradj otthon’ kampánynak (ami teljesen jogos Budapesten és a sűrűn lakott helyeken, tömegközlekedés és más, sok embert érintő helyeken, de talán vidéken, faluhelyen nem lenne szükséges annyira szigorúan értelmezni), a legnagyobb veszélye az, hogy egyre több a pszichés gondokkal küszködő ember, illetve sok lesz a mozgásszegény életmód következtében kialakuló egészségügyi problémából, szövődményekből kialakult betegség.

Ezek megelőzésére legalább olyan fontos lenne figyelmeztetni, mint az otthonmaradásra!

background-1587514_960_720.jpg

 

Ismeritek József Attila versét a Gyönyörűt láttam-ot?

Így kezdődik:

Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.

Forrás: www.eternus.hu - Klasszikus versek

Valahogy így jártam én is.

Sajnos nekem is felszabadultak kapacitásaim a járványhelyzet miatt. Többet olvasok híreket, követem az eseményeket. És egyre jobban foglalkoztatott, hogy milyen sok ember kerül nagyon nehéz helyzetbe. Pláne mennyi gyerek, akik aztán tényleg kiszolgáltatottak, akiknek ez, amit most megélnek, könnyen válhat egy életreszóló traumává!

war-953246_960_720.jpg

Aztán addig-addig gondolkodtam, hogy felmerült bennem, valamit tenni kellene. És egyszercsak azon kaptam magam, hogy én is belekerültem a szokásos csapdába: nem az én dolgom, sokan foglalkoznak ilyen témákkal, lehet küldözgetni pénzt ide és oda, ha minden jól megy, célba ér a pénzem és valakin talán segít is.

Aztán rájöttem, csapdahelyzetben vagyok. Amit másokon sokszor megtapasztalok, most én is ugyanúgy viselkedem.

Mennyivel könnyebb valamire - amihez nem fűződik közvetlen érdekünk, vagy ami némi áldozatvállalással jár - azt mondani, hogy nem, kifogásokat találni, miért nem, mint beleállni és elkezdeni megoldást találni!

Úgyhogy beleálltam, elkezdtem. Kíváncsiak vagytok rá, hogy mit? Itt olvashatjátok!

Majd beszámolok róla, mennyire sikerült megmozgatni családokat a családokért.

 

Koskovics Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr2615640656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.