Aranykor, aranyélet vagy aranyláz?
2019. szeptember 14. írta: CoachCo

Aranykor, aranyélet vagy aranyláz?

Na de hol vannak itt az önkormányzatok?

chain-bridge-3530967_960_720.jpg

Közelednek az őszi helyhatósági választások, fokozódik a helyzet (nem csak a nemzetközi...), a harc, a versengés, ki mit tett le az asztalra eddig, milyen kapcsolatokat, ígéreteket tud felmutatni a köznek. Néha vicces, néha vérfagyasztó képek, hírek, jelenetek. A messziről jött ember csak nézhet, nem is érti, miért ennyire fontos ez, nem létezik, hogy ennek ekkora tétje legyen, hisz feltételezi (a kis naív), hogy mindenki ugyanolyan jót akar a saját településének, aki bejelentkezik, vállalkozik egy ilyen feladatra (képviselő- vagy polgármesterjelölt), a legjobb tudását nyújtja, alkalmasnak gondolja magát rá, tájékozott, ismeri a lehetőségeket és úgy általában véve is csupa pozitív jelzőt mondhatni el róla. Igen, valóban ez lenne a normális. Mindenki eldöntheti maga, hogy látja a jelölteket, hogy éli meg a jelen folyamatokat, mennyire tartja normálisnak ezt a helyzetet, a hisztériát, ami sok helyen kialakult a választásokhoz kapcsolódóan.

Nem volt elég nekem sem, hogy eddigi identitászavaromat (közgazdász vagy coach, Mád vagy Nagykovácsi)  még tetézzem, most bejött még egy harmadik szerep is, a képviselőjelölti. Aztán meglátjuk, kell-e tényleg új szerepet is megtanulnom, gyakorolnom, vagy ez egy izgalmas kirándulás, próbálkozás volt, maradnak az eddigi terepek. (Megjegyzem, ott sem unatkoztam eddig sem.) Eddig távol tartottam magam az ilyen jellegű szerepvállalástól, most egyfajta személyes hit, egy jó barátság és egy belső indíttatású felelősségérzet vitt rá, hogy megpróbáljam, csatlakozzak egy csapathoz, annak vezetőjéhez, akiben, akikben hiszek. Tulajdonképpen rájöttem, megerősödtem benne, hogy ez egy emberpróbáló feladat. Igazán tiszteletet érdemel mindenki, aki az idejét és energiáit feláldozza annak érdekében, hogy közössége életét ezzel is támogassa, segítse.

Konferencia az önkormányzatiságról

Van ez az én régi kedves munkahelyem, a Pénzügykutató Rt.  Azaz Zrt. Tudnék róla mesélni sokat (tényleg, egyszer lehet, hogy szánok rá egy posztot - de sajnos az sem lenne rövid!). A kicsit idősebb korosztály, aki figyelemmel kísérte a rendszerváltást és az azt követő évtizedeket, fújja a neveket, akik ott dolgoztak, részben dolgoznak még ma is – Lengyel László, Matolcsy György, Surányi György, Antal László, Petschnig Mária Zita, Várhegyi Éva, Bokros Lajos, Csillag István stb.) és a csapat korszakos, még a rendszerváltást megelőzően szamizdatban terjesztett első igazi  szellemi termékét, a Fordulat és reformot. Manapság ritkán találkozhatunk a cég nevével, de ez tényleg nagyon messze vinne, ha többet szeretnék írni róla. Viszont időnként rendeznek egy-egy szakmai eseményt, konferenciát és oda régi kollégákat is meghívnak (több mint tíz évig dolgoztam ott, aztán a gyerekeim születése után már nem mentem vissza, saját cégben folytattam, rugalmasabb, anyaszerepben jobban betölthető formában).

A múlt heti konferencia címe A központi állam és az önkormányzatok viszonya’ volt. Mivel a téma erősen foglalkoztat és nagyon aktuális, írtam a szervezőknek, hoznék még magammal néhány embert. Így a nagykovácsi csapatból többedmagammal el is mentünk és végighallgattuk az előadásokat, illetve a kerekasztal beszélgetést.

Az esemény apropója arra is jó volt, hogy a résztvevők köszönthessék születésnapján a 80 éves (!!) Gombár Csabát. Mindig nagyon tiszteltem őt, mindig csodáltam intelligenciáját, óriási tudását, visszafogott stílusát, szerénységét. Ő zárta a nap végén a konferenciát. Nem mondott hosszú zárszót, de egy fontos mondata nagyon megragadt bennem. Valahogy így hangzott:

De miért is kellenek az önkormányzatok?

A szubszidiaritás elve, vagyis az, hogy ott kell eldönteni a dolgokat, meghozni a döntéseket, ahol a problémák kialakulnak, nagyon fontos lenne, hogy érvényesüljön!

Eszembe jutott, hogy ez még a gyereknevelésre, a tanításra, a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásra is nagyon igaz, de a cégekre is, amikor igazi csapatot akarunk kialakítani az ott dolgozókból: nem lehet parancsszóval motiválni, megmondani, mit kell másképp. Fentről, egy magaslatról, vagy kívülről. Ez csak időleges, keserves megoldás lehet. Az a célszerű, ha a valóban érintettekkel párbeszédet próbálunk folytatni, ha egyenrangú partnerként bánunk velük (hitelesen tekintjük embernek a kisembert és az utca emberét is, nem csak kihasználjuk őket/felhasználjuk a naivitásukat) és együtt próbáljuk kialakítani a szabályokat, vagy legalábbis azok egy részét. Ezzel lehet motiválni, ezzel lehet bevonni embereket. 

Ezért is nagyon fontos az önkormányzatiság: a helyi dolgokat ott, helyben tudják legjobban megoldani. Ott tudják eldönteni, mire van szükség, kire mit lehet rábízni, kin mit lehet számonkérni, ki miért felel. Persze ehhez kell egy fejlett társadalom, kell, hogy elhiggyük, jogunk van beleszólni dolgokba, normális, hogy lehetnek különböző vélemények és azokat megtanultuk kulturált módon ütköztetni egymással.

Beszélni kell róla, képben kell lenni

Manapság szomorú, hogy a két oldal (jobb és bal) nem nagyon tud vitatkozni kulturált formában, nem mennek el egymás eseményére, csak kívülről, sokszor név nélkül, beszólósan tárgyalnak egymásnak. A szakmai fórumok is érdekesen zajlanak, sokszor nem lehet kérdezni, vagy csak előre leadott kérdésekkel lehet odamenni. Nem is beszélve a médiáról, ami - lássuk be -, a legrosszabb propaganda műsort adja elő napi szinten. Biztos sokan nem bírjuk nézni, hallgatni (bár sokszor próbálkozom vele, hisz muszáj képben lenni), viszont biztos, hogy rengetegen boldogan hallgatják és örülnek, hogy milyen szuper jól megy ennek az országnak.

Mert valóban, lássuk be, sok pozitív dolgot el lehet mondani az elmúlt évekről is, a magyar gazdasági teljesítményről. Jól alakultak a növekedési mutatóink, az ország finanszírozásának helyzete, épül-szépül az ország. De! A dolgok - mint tudjuk - mindig sokkal bonyolultabbak annál, mint látszanak elsőre.

dsc_0321.JPG

Egyszer 'unatkoztam' a Lánchídon és ez a kép lett belőle - hiába, szeretek más nézőpontból is ránézni dolgokra

Aki erre kíváncsi, hogy miért gondolom ezt, az olvassa tovább!

Mert mi is a helyzet úgy nagyvonalakban?

Sajnos megint nem fogom tudni röviden megírni (bocsánat Árpi!), de ennyi mindent szándékozom értelmesen átadni:

  • összefoglalni az alábbiakban Lengyel László szavait, Surányi György volt jegybank elnök és Sárközy Tamás jogász professzor (utóbbi kettő egyben régi kedvenc egyetemi tanár) előadásának legfontosabb gondolatait,
  • csak néhány üzenetet az ellenzéki polgármesterjelöltek kerekasztal beszélgetéséből (Karácsony Gergely, Pikó András, Tóth József - XIII. kerületi szocialista polgármester, Nemény András - ő a szombathelyi ellenzéki közös polgármesterjelölt),
  • aztán a végén némi saját következtetéssel zárni a témát.

 

Lengyel László

Megnyitójában felhívta a figyelmünket arra a folyamatra, hogy az ezredfordulótól megfigyelhető világszerte az erős centralizáció, az, hogy erős állami szuverenisták, nemzetállamok nacionalista hulláma jelentkezik hol innen, hol onnan és egyben kemény harc zajlik a forrásokért.

Sajnos a nagyvárosok-vidék ellentét is felerősödött, egyes helyeken ez már igazi harc, mely versenyt a globalizáció hatásai is erősen befolyásolnak. Lefordítható, leegyszerűsíthető ez valahogy így is: a választók az egyik oldalon: a kulturált, színes, globalizáció adta előnyöket élvező, férfiak mellett nőket is ugyanúgy kezelő, befogadó nagyvárosi középosztály, a másik oldal a globalizációt inkább megsínylő, lakosságát veszítő, viszonylag  homogén vidéki lakosság, ők állnak szemben egymással (mindezek következménye pl. Trump, vagy a brexit, de magyar párhuzam is könnyen található). 

Magyarországon mindeközben egyértelműen észlelhetők a centralizáció különböző formái, erre utalnak a következő kormányzati szándékok, tettek: az állam magához veszi/vette az önkormányzati forrásokat, a feladatok jelentős részét viszont otthagyva (következménye: kiszolgáltatottság, eladósodás). Sok példát látunk az önkormányzatok tulajdonuktól való ’megszabadítására’ is (oktatási intézmények államosításától az egyéb tulajdonrablásokig, melyek eredményeként bővülnek a ’királyi birtokok’). Nem is titkolják sok esetben az ellenzéki vezetésű, nem-zsákmány önkormányzatok hátrányba hozásának szándékát, azok elnyomása nem ütközik semmiféle morális akadályba.

Sajnos mindez városképi nyomokat is hagy maga után: ingatlanspekulációk, látványberuházások és egy sajátos ízlésvilág megjelenésében.

A mostani őszi helyhatósági választás tétje, hogy tudunk-e üzenni, lehet másképp, szabadabban?!

Fontos ez befelé és kifelé egyaránt. Talán sokan vágynak arra, hogy a külvilág se vonjon le általános következtetést a magyarokról. Nemhogy a külföldiek, még magyar polgártársaink sem értik máig, hogy a kétharmados győzelem például nem azt jelenti, hogy az emberek kétharmada ugyanúgy szavazott! (Olyan ez, mintha egy döntetlen focimeccs után kiderülne, mégis az egyik csapaté a három pont, a másik nem kap semmit, mert … ezt a hasonlatot én teszem hozzá, a foci mindig jó példa...).

 

Surányi György:

Surányi mindig alapos elemzéseit szeretem, tudom, hogy ő nem akar hatásvadász lenni, ő korrekt adatokat használ, viszont rettentő körültekintő és érti pontosan az összefüggéseket. Azzal a kérdéssel foglalkozott elsősorban, hogy tényleg olyan jól állunk-e, mire kell számítsunk, jön-e újabb válság, ha igen, mekkora lesz, mi a helyzet az ’aranykorral’, illetve hogy néz ki valójában most a gazdaságunk, mik a kilátások.

Felhívta rá a figyelmet, hogy 1945 és 80 között kétszer annyi recesszió volt, mint azóta (talán mégis sokat tanultunk…).

Viszont azt is hangsúlyozta, hogy annyi sok a bizonytalansági faktor, hogy nem tudható, pontosan mi sül ki belőlük (kereskedelmi háború zajlik USA-Kína között, brexit, az olasz gazdaság stb..)és mikor. Bármelyiknek lehet valami hirtelen berobbanó, tovagyűrűző hatása, de a szakemberek többsége szerint ez nem lesz olyan mély, mint volt a 2008-as.

De valójában hol tart most Magyarország? Néhány tényadat az előadásból:

  • az átlagos EU-s fogyasztási szinthez képest a felzárkózásunk jelentős volt, de a régiónkban mindenkinél gyorsabb volt ez az ütem (kivéve Bulgária, Szlovénia, Horvátország)
  • egy főre jutó fogyasztás alakulásában a balti országok kerültek az élre, aztán Románia, a mi mutatónk a lista végén
  • a növekedési ütem az elmúlt 6 évben ugyan átlagosan 3,5 % volt, de a lengyelek, szlovákok, csehek és a balti államok ebben is jobbak nálunk
  • termelékenység alakulása az új tagállamok viszonylatában: 2010-2019 között Magyarországé kumuláltan 9-10 %, Lengyelországé 20 %, de a többieké is magasabb, mint a miénk
  • a tavalyi 4,9 %-os növekedés látványosnak tűnik, de ha kivesszük belőle a prociklikus gazdaságpolitika közvetlen hatását és megnézzük a szakmai nyelven potenciális növekedésnek nevezett mércét, akkor ez valójában 2,5 % körülinek mondható (magyarán, az EU-s pénzek nélkül).

hungary-1896330_960_720.jpg

Mert jó lenne, ha tudnánk, tisztában lennénk néhány ténnyel:

  • Az a jó, egészséges, hosszú távon is ható növekedés, amely külső keresletvezérelt és beruházás vezérelt. Még elsőre mondhatnánk is, hogy ez megvan nálunk, csakhogy nem feltétlenül jó, ha a beruházások tekintetében ez jórészt nem a magánszférában teljesül. Nálunk jelenleg az állami beruházások növekedési üteme kétszerese a magánénak. Ráadásul igazi innovatív és pozitív hatásuk elsősorban a gépi beruházásoknak van, de nálunk jelenleg az építési beruházások nőnek sokkal jobban.

(Erről nem beszélt, de megéljük, látjuk, hogy az építőipar ilyen mértékű állam – uniós pénzekkel megtámogatott – felpörgetése hogy megemelte az árakat, micsoda munkaerőhiányt, lakás áremelkedést indukált, miközben azok az építőipari vállalatok pedig, akik bekerültek a körbe, azok jól mennek, akik nem, azok ellehetetlenültek már a folyamat elején. A szakemberállomány egy jelentős része pedig elhúzott nyugatra.)

  • Tény, hogy a pénzügyi egyensúlyt sikerült stabilizálni korábban a fidesz kormánynak, de ennek pozitív hatásai lassan erodálódnak. Magyarországon a ciklikusság sajnos egyértelműen az eu-s források függvénye. 2016-tól fokozatosan nő ezen források felhasználása, valójában ezzel párhuzamosan alakult a növekedés. Ez viszont nem tartható fenn, mindenki tudja.
  • Sajnos az EU-s források leosztása sem versenyképességi, piaci alapokon történt és történik, ráadásul az oktatás, az egészségügy, a szociális kiadások háttérbe szorultak, pedig ezek a jövő versenyképességének a zálogai!
  • Kiugróan magasak a negatív reál kamatok, folyamatosan lazul a monetáris politika. Itt a legmagasabb - Romániát kivéve - az infláció a régióban (3,5%), ami még nem túl magas, de figyelmeztető jel. A tudatos forintárfolyam gyengítés mögött az is lehet egyfajta spekulatív gondolkodás, hisz ezzel a jegybank óriási nyereségre tesz szert, ami fölött aztán saját maga diszponál. Régen nem erről szólt egy jegybank, általában más helyeken ma sem.
  • A jegybank és a magyar kormány úgy döntött, hogy a devizakínálat jelentős részét nem vezeti be a nemzetközi devizapiacra, hanem az az MNB-nél konvertálódik, ami szintén gyengíti a forintot, ennek inflációs hatása lesz/van, ami stimulálja ugyan a hitelezést, ezzel ösztönzi a belföldi keresletet (valamiért én nem vagyok boldog a hitelezés felpörgésétől, de ez az én magánügyem – oké, értem, már Széchenyi is megmondta, meg a gazdaság növekedéséhez is kell, de valahogy frissek még a rossz emlékek). 
  • A jövedelmek terén örvendetes a 7 % körüli reálbér emelkedés (vagyis ami kiszűri az inflációs hatást). Tudjuk persze, hogy ez jelentős részben a munkaerőhiány következménye. Nagy a bérek növelésének további igénye, de erre vonatkozó – régen megszokott – koordinációk, egyeztetések nem zajlanak.
  • Nem szoktuk emlegetni, valahogy a kormányzati kommunikációban ez nem kapott hangsúlyt, hogy volt egy nagyon kedvező externális hatás is menet közben, mégpedig a világpiaci energia és nyersanyagárak felére csökkenése 2015-16-ban (vajon mekkora részét kaptuk vissza rezsicsökkentés néven? a többi részével mi lehet?...)
  • Sajnos az extenzív növekedés - mivel nem termelékenység növekedésre és innovációra alapozódott organikus növekedés -, nem növelhető tovább. Másik forrása a foglalkoztatás növekedése volt, ott is kimerültek a tartalékok, óriási a munkaerőhiány.

Nagy kérdés tehát, mi fogja megállítani az infláció növekedését, a külső egyensúly romlását?... Az MNB-nek is van rá egy több, mint 300 pontos, professzionális programja... Nem is tudom, mit tehetnék hozzá ehhez. 

Sárközy Tamás professzor

Sárközy előadásában kiemelte, milyen profi, koncepcionális, stratégiai módon működik a kormány, hangsúlyozta, hogy a szakértői háttérben ott vannak a legprogresszívebb tudások, eszközök, módszerek.  Még ha ez nemzeti kormányzás, nemzeti ideológia mentén is kommunikálódik, vegyük észre, pl. a Trump adminisztráció 'találmányai' másnap alkalmazásra kerülnek itthon is. Ehhez pedig tényleg kell a profizmus!

A kormánypárt által meghirdetett vezérdemokrácián alapuló igazi rendszerváltás elemei:

  • közjogi
  • gazdasági
  • nemzetközi
  • ideológiai

Levezette, hogy került átalakításra a közigazgatás, a minisztériumok rendszere, a különböző minisztereknek és államtitkároknak, a biztosoknak a felépítése. Emellett pedig zajlik a harmadik eredeti tőkefelhalmozás. Idézte Tölgyessy Pétert, aki ezt úgy fogalmazta meg, hogy irányított nemzeti kapitalizmus, nemzeti burzsoázia megteremtése zajlik, közhatalmi eszközökkel is megtámogatva. 

Az a helyzet, hogy mára rengeteg (szinte átláthatatlan) független hatalmi ág lett, amelyek közvetlenül az országgyűlésbe lettek bekötve, de nagyon korlátozott az eszközrendszerük.

Megfigyelhető egy új szereplő, „az utca embere”! Ők nézik a híradót, hallgatják a Kossuth Rádiót (mondom én). A lakosságra irányított professzionista médiakormányzás tehát párosul a plebejus radikális kormányzással.

A hatalomtechnika ezeket a célokat szolgálja és ezt sokkal jobban tudja tenni, mint a korábbi kormányok. Ráadásul nincs koalíciós partner, aki bármiben is megkötné a kezét, nehezítené érdekei érvényesítését. Mert nincs.

A kormányzati igazgatási rendszer kifejezetten, rendkívüli módon konzervatív. Van politikai és szakmai oldal, de mindenhol az előbbi vezet, az diktál. Sárközy szépen levezette a folyamatokat, számbavette a minisztereket (ugye tudjuk, hogy van két miniszterelnök helyettes, 8 szakminiszter, 2 miniszterelnöki miniszter és két tárca nélküli, plusz államtitkárok) és kiemelte, hogy érezhetően erősödik az innovációs- és a belügyminisztérium.

Úgy fogalmazott (ismerjük Sárközy nagy sportszeretetét, sokáig volt a Jégkorong Szövetség elnöke), hogy a kormányzás olyan, mint az élsport: kell hozzá vagányság is! Ugyanakkor baj, mondta, ha ez a vagányság átcsúszik immoralitásba, ez erősen rontja az etikai alapokat, rossz az üzenete!

 

Kerekasztal beszélgetés:

Csak néhány gondolat ebből:

A választás fő témája maga az önkormányzatiság! Budapest esetében: megfosztották a várost attól, hogy képviselje saját polgárait.

Tudni kell, hogy 2023-ig senki nem fog uniós pénzt kapni! Utána biztos, hogy változnak a szabályok, még nem tudni, hogyan – megy a lobbizás a közvetlen finanszírozásért.Jó ha tudjuk, hogy miközben Budapesten termelik meg a GDP 1/3-át, az állam elviszi az adók legnagyobb részét, központosít szinte mindent. A főváros költségvetése a GDP 2%-át teszi ki! Állami – látvány - beruházásokra számolatlanul megy a pénz, de a fővárosi infrastruktúra fejlesztése elmarad (rövid póráz, bünti) – miközben Budapest éves költségvetése 300 md, adóssága  mára megint 170 md Ft-ra nőtt! /Ezt csak állami segítséggel lehet kifizetni (mint ahogy az korábban is történt), viszont ki mennyire tudja elérni azt, hogy állam-atyánk segítsen, hát az nagy kérdés... Talán valahol a szempontok között fel van sorolva a lakosság is, aki mindezt megszenvedi. Talán! - teszem hozzá./

Elhangzott, hogy igen, kell számolni azzal, hogy a rendszerben fokozódik a kiszámíthatatlanság, folytatódnak a politikai játszmák, de(!) az útszéli zsarolásokat azért a választópolgárok nem szokták szeretni (persze ezt vidéken nem biztos, hogy értik, nem kapnak róla információt, el vannak zárva az információtól – köszönhetően az egyoldalú, királyi médiának).

 

Saját következtetések:

  • Fontos lenne, hogy tudatosodjon bennünk, milyen fontosak a helyhatósági választások!
  • Nem helyes, ha elfogadjuk azt a gondolkodásmódot (ráadásul sok ellenpélda is van rá), hogy egy település jövője csakis azon múlik, mennyire áll közel a kormánypárthoz. Ez egy ideig lehet, hogy működik, de valahogy tényleg az lenne az egészséges, ha frissülne egy-egy város vezetése, megújulna és a váltás lehetősége nagyobb felelősséget, felelősségtudatot adna a mindenkori vezetésnek. Mert ugye senki nem vágyik a régi egypártrendszerre? Ugye senki nem gondolja, hogy kőbe kell vésni, hol ki az első számú vezető? Régen rossz, ha valaki foggal-körömmel ragaszkodik a pozíciójához, ez hiteltelenné, előbb-utóbb nevetségessé teszi. Gondolom én. De lehet, hogy tévedek...
  • Azt gondolom, az lenne a helyes, ha az önkormányzatok visszakaphatnák a humán témákat (elsősorban az oktatást), de semmiképp se kapják vissza a közszolgáltatásokat (azokat sajnos olyan rossz folyamatokba hajszolták bele, olyan szinten amortizálják le, hogy az önkormányzatok nem bírnának megküzdeni a feladattal - mondanám, amit a nagy központosítás főzött, egye is meg, oldja meg... várom, mikor merül fel a külső tőkebevonás, mint egyetleg megoldás az elmaradt rekonstrukciók, fejlesztések megoldására - ha már nem ad rá az EU...) 
  • Akkor lehetünk sikeresek egy-egy településen, ha tudunk közösséget építeni, ha jól kommunikáljuk a város/falu lakossága és vállalkozói szereplői felé, mit lehetne együtt elérni. Sajnos nem jó dolog, hogy rászoktattak minket, várjuk az alamizsnát, hol az eu-tól, hol az államtól, mi meg költhetjük, nekünk nem kell áldozatot hoznunk, nekünk minden jár. Ez történt a szocialista időkben is (ott a langyos biztonság, az állami dotációk formájában), illetve ez van, amióta megnyílt az uniós pénzcsap: hulljon az ölünkbe a pénz, viszont kritizálhassunk, mondhassuk a magunkét - akkor is, ha nem mentünk el például szavazni. Ez egy darabig talán feszültség levezetésnek megfelel, de láthatjuk, milyen sok konfliktust, elégedetlenséget, széthúzást eredményez.

Én még mindig inkább az emberek józan ítélőképességében hiszek, abban, hogy tudnak, mernek gondolkodni, önálló döntéseket meghozni. Muszáj hinnünk a pozitív kommunikációban, a pozitív üzenetekben, az összefogásban. Ha csak egy-egy embert meggyőzünk erről, már jót tettünk. Mert ha a negatív irány folytatódik, ha nem állítjuk meg a morális romlást és a széthúzást, akkor nagy bajok lehetnek.

 

Koskovics Éva

közgazdász, coach (és képviselőjelölt)

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr8715080656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.