Londonban, sej...
2018. november 07. írta: CoachCo

Londonban, sej...

img_20181102_150130.jpg

Közgazdászként mindig érdeklődve figyelem a számokat, a trendeket, érdekelnek a statisztikák, a gazdaság és a politika egymásra hatása.

Számokba fojtva

Most, hogy megjelent a Tárki új évkönyve, bőven van min gondolkodni, találunk benne rengeteg izgalmas adatot. Különösen érdekesek a felzárkózás/leszakadás témákban írt részek, azon belül az elvándorlással foglalkozó fejezet, de a felső középosztály bezáródása és a társadalmi folyamatok leírása, az oktatással foglalkozó részek is izgalmas tényeket közölnek, elemeznek. Engem nem vidítottak fel, nem is leptek meg, de sok plusz árnyalatot és érdekes nézőpontot behoznak a napi szinten ránk dőlő, leegyszerűsített (manipulált) információkhoz képest.

Mivel mostanában az EU-val vannak vitáink (bár nekem nem!), ráadásul több témában is volt részem dolgozni régebben szabályozási (környezetvédelmi, vízügyi területeket érintve) és pályázati munkákon, különösen érzékeny vagyok arra, miként érint minket a tagság, hogy hatnak ránk az ebből fakadó történetek, hogyan folytatódik a közös történet. De nem kell izgulni, nem fogok ezekben elmélyedni, csak bevezetőnek szántam (mindenesetre nagyon ajánlom a Tárki tanulmányait!!).

/Sajnos - mivel több nagyberuházás szerződését is volt alkalmam megismerni annak idején - gyanítom, lesznek még kellemetlen fejezetei az EU-Hungary meccsnek./

Csak semmi pánik, angolok

A másik, ami ennek kapcsán foglalkoztat most, egy másik, még ’zűrösebb’ EU-s tagtársunk élete. Nem csak azért, mert ilyen még nem volt, hogy valaki kilépjen az EU-ból (Brexit), feladva a leckét a kilépés feltételein dolgozóknak, tárgyalóknak (és azoknak, akik máig nem tudják/akarják ezt elfogadni), hanem annak kapcsán is, mivel néhány napot eltöltöttünk nemrég Londonban és kicsit ilyen szemmel is figyeltük a várost.

Az építkezésekből és egyéb jelekből nem úgy tűnt, hogy itt most valami nagy pánik hangulat lenne. Ugyan lehetett már olvasni róla, milyen sokan készülnek elhagyni Londont, megszűnik pénzügyi és kereskedelmi központi szerepe stb., ehhez képest épülnek a felhőkarcolók rendületlenül. Nyilván ezek már a népszavazás előtt eldöntött beruházások, de az angol hagyományokban és történelemben egyébként is van bőven annak előzménye, hogy elsődleges a hosszú távú gondolkodás, és az élet mindig megy tovább. Ma már a királynőnek és családjának sem kell attól tartaniuk, hogy véres leszámolás áldozataivá válnának, a balhét nem nekik kell elvinniük.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Természetesen Londont (is) a rómaiak alapították, tették naggyá. Már az ő idejükben 50 ezres várossá vált, amit aztán hosszú ideig, a későbbi évszázadokban sem tudott nagyságrenddel túllépni, köszönhetően a tűzvészeknek, pestis járványoknak és egyéb emberáldozattal járó akcióknak. A XVI. században, a Tudor ház uralkodása idején nőtt meg a város és érte el a 200 ezres lakosságszámot, ami már mai méretekben is nagyvárost jelent. A XIX-XX. század fordulóján a világ legnépesebb városa volt, aztán megelőzte New York, majd később még páran. Belegondolni is félelmetes, hogy ma London lakossága nagyságrendileg megegyezik  Magyarországéval (picit nagyobb, de nem csak az ott élő magyaroknak köszönhetően, bár kétségkívül jelentős a számuk)!

Első londoni élményem 1990-re datálódik, akkor egy hetet töltöttem ott, majd rá két évre egy hónapot. Ebben az időszakban annyi terrortámadás volt Londonban (IRA), hogy leszerelték a kukákat mindenhol, a metró állomásokon folyton felhívták a figyelmet arra, hogy ha csomagot lát az ember, mit kell tennie (nekem mondták az ismerősök, hogy ilyenkor fussak el messzire). Eléggé frusztráló volt. Most semmi frusztráló érzésem nem volt, pedig rongyosra jártuk a lábunkat (vagy lehet, hogy Budapest változott meg közben? - vicceltem!). Sőt, egyik este a Hyde Parkon úgy mentünk át, hogy alig volt közvilágítás (ezt nem is értettük). Alig láttunk hajléktalanokat, pedig amikor a korábbi időszakban ott voltam, bőven ellepték az utcákat, az aluljárókat. Remélem, nem a dutyikban ülnek!!...

De vissza a történelemhez és ahhoz, amire ki szeretnék lyukadni majd!

A híd túl messze van?

A Tower of London-t 1078-ban kezdték építeni, miután fából készült elődjét leromolták az angolszászok. Hódítók hadának (rómaiaktól a germánokon és normannokon át) és a saját bárói harcaiknak, parasztlázadásoknak kitéve, uralkodói harcokat túlélve, London épült, bővült.

img_20181102_150236.jpg

Templomok, parkok, Westminster (alább a képen), serfőzdék, parlament, városháza stb. De tényleg nem szeretnék London-történeti előadást tartani, visszafogom magam...

img_20181103_132122.jpg

A lényeg, amin beájultam, mindjárt jön:

Szóval, csak úgy belegondoltam abba, hogy Londonban már 1217-ben felépült az első kőhíd a Temzén, a London Bridge (ezen még akkor épületek is voltak, amelyeket bérlők használtak). Aztán a következőre 600 évet kellett várni, ami a Westminster-híd volt. A Tower Bridge építését 1894-ben fejezték be. Ez a híd egy igazi mérnöki mestermunka, egy csodálatos emberi teljesítmény: masszív, ugyanakkor szép, látványos, különleges gépészeti megoldásokkal. Azt tudtam, láttam is korábban, hogy felnyitható, de hogy ilyen egyszerű megoldással, arról nem volt fogalmam (de ennek részletezésétől most eltekintek, akit érdekel, járjon utána - kis fizika!).

img_20181104_113023.jpg

Érdemes felmenni a toronyba és végigjárni, megnézni mindent és elolvasni az információs táblákat, a jól szemléltetett fejlődést.

Mi így tettünk, és akkor itt jöttek szembe a következő táblák (a képeket - az összes többihez hasonlóan - én lőttem, elnézést, hogy nem jó a minőségük!):

 img_20181104_113754.jpgAztán:

img_20181104_113946.jpg

 Mindjárt mondom is, mi a szöveg lényege, ha nem beszéltek angolul, vagy túl homályos. Csak mégegy:

img_20181104_114203.jpg

Na, egy utolsó:

img_20181104_113540.jpg

 

Kontroll

Szóval, már akkor is nehéz volt a költségkeret tartása, ugyanakkor kiderült, az adófizetőknek nem került pénzbe ez a nagy beruházás. Edward király a London Bidge-hez kapcsolódóan, a híd fenntartása és jövőbeni újjáépítése biztosítására 1282-ben (!!) megalapított egy ingatlan alapot, amely aztán szépen elkezdett fejlődni, nőni. A hídpénzeket és szaporodó számú épületei bevételeit visszaforgatva évszázadok óta betölti szerepét. Ma már a városhoz tartozik a cég, sok jelentős épülettel és komoly kontrollal működve (ezt hogy kellene eltanulni tőlük?!). Ez volt számomra a legirigylésre méltóbb dolog Londonban: a (jogi-gazdasági) biztonság és a kiszámíthatóság (még a Brexit ellenére is). A másik pedig a jó levegő. Emlékszem még, mekkora port kavart, hogy kitiltották az autókat a belvárosból (pontosabban olyan drága autóval behajtani, hogy csak taxikat és nagyon drága, luxusautókat lehet látni). Ettől a nagy tömeg ellenére is mindig olyan szellős érzete van a városnak!

Korábban soha nem jutott eszembe felülni az emeletes buszra. Most többször is megtettük, imádtuk! Különösen, ha fenn, elöl volt helyünk. Egészen abszurd érzés először, aztán isteni!

img_20181103_124334.jpg

Ezt a buszból fotóztam:

img_20181104_115055.jpg

Persze rengeteg érdekes és izgalmas dolog van még Londonban, néhány nap alatt csak pár dologra futja az idő, de higgyétek el, megéri! Színes, változatos, jól megfér a régi és az új, valahogy nagyon átjön a múlt tisztelete (nem szájbarágósan!).

img_20181102_123619.jpg

Sok jó élményünk volt, sok kedves mosoly a pincérektől, a múzeumi alkalmazottakig. Tényleg szeretnek viccelődni, van humoruk (ezt régen is megtapasztaltam). Amikor valaki be akart ugrani a metróba és beszorult a lába, úgy ugrottak többen is segíteni, mint az oroszlánok!

Mellesleg az is csak a végefelé esett le nekünk, azért van olyan sok szép ember a metrón, mert itt szinte mindenki tömegközlekedve utazik, nem úgy, mint nálunk... (persze ott se szép mindenki, nehogy megvádoljatok, hogy túlzottan elfogult vagyok!).

img_20181103_105605.jpg

A képen a Candem Town előtt egy kikiáltó úriember, aki boldogan fotózkodott a turistákkal, hihetetlen orgánummal hirdetve a piacot és az ottani látnivalókat.

A legrosszabb az volt, amikor a Tengerészeti Múzeumban már nem sok időnk volt és egy kedves fiatalember szeretett volna mesélni nekünk a sarki expedíciókról, amelyekről több termet rendeztek be, de mi már csak átsétálni tudtunk rajtuk. Megkérdezte, mesélhet-e, mi pedig mondtuk, köszi, nem. Visszafelé nagy mosollyal újra kérdezte: még mindig ne meséljen? Mire mondtuk, bocsi, de nem. Majd legközelebb. Ha valaki arra járna, hallgassa már meg, mert tényleg sajnálom, hogy kimaradt. Mondjátok meg neki, azóta is lelkiismeretfurdalásunk van… 

Ez nem a szomszéd fűje!

Hogy valami negatívat is mondjak: a fapados utazás nem egy leányálom. Iszonyat tömeg volt, hosszú sorállás a reptéren. Brrr!

Szóval, olyan ez az angol világ, mint a füvük! Ezer éve locsolják és vágják, nem csoda, hogy szép zöld...

Még egy utolsó gondolat: volt ez a tehetséggondozós szuper projekt, a Templeton Program néhány évvel ezelőtt. Az akkori, 10 fős csoportomból négyen tanulnak most Cambridge-ben... No comments!

 

Koskovics Éva 

coach

www.kokart.hu

www.treevision.org

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr4414358663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2018.11.08. 19:16:06

Csak a fotózkodásról. Kétszer három hét London. Máig nem tudom, mibe keveredtem azon a szemerkélő esős délutánon, (mármint, hogy hivatalosan mi ez). Másnap a suliban sem tudta egy tanár sem, és az újságíró ismerősöm sem tudta miről van szó. Tower, és nagyon kiöltözött társaság gyülekezik. Világi emberek, papok, beefeaterek, egy csapat gyerek hosszú pálcákkal, mindenki díszruhában. A Tower határköveinek megfenyítése következett. A fotó. Mikor a „valaki” észrevette, hogy fényképezném, akkor kedves mosollyal, a kamerámba nézve meghajolt előttem. Itthon, egy ismeretterjesztő filmből tudtam meg, hogy a koronaőr volt. Elindultunk, és elindult a műsor. Annyira kedélyes, vidám volt az egész, hogy nincs rá szó. Adott pontokon vártak bennünket a szomszéd egyház kerületek vezetői, és népes csoportjuk. Hatalmas fújolás, fütyülés, aztán kedélyes beszélgetés, és mentünk tovább. A határkövek, hol szabadon vannak még, hol egy épület sarkába befalazva (úgy 30x30x30-as kődarabok). Minden kőnél megállt a csapat, és a gyerekek egy rigmus elmondása után, ami kb. az volt, hogy nem lazsálni, őrködni, védjétek a Towert továbbra is, a vesszőkkel jól megverték a köveket. Elképesztő élmény volt.