Mondhatni, állati ami itt folyik nálunk mostanában. De azt gondolom, inkább ne sértegessük az élővilág nálunk - legalábbis egyesek szerint - alacsonyabb rangú egyedeit!

Konfuciusz, a több mint két és fél évezreddel ezelőtt élt kínai bölcs nevéhez fűződik az alábbi mondat:

"A tigrist előbb gondolatban kell elejteni, a többi puszta formalitás."

Tehát nyugodtan megállapíthatjuk, ő is egy korát megelőző coach volt!

Mi is úgy dolgozunk, hogy mindig felhívjuk a figyelmet arra a hármasra, ami a következőket tartalmazza: gondolatok-érzések-tettek.

Nem elég, hogy sokszor magunkban sem találjuk meg ezek ellentmondásait, nem vesszük észre, amikor magunkra akarunk erőltetni dolgokat, amik ellen az érzelmeink, a testünk, a zsigereink tiltakoznak, de aztán az agyunk átveszi az uralmat. Legalábbis időlegesen...

Nem elég, hogy nem tanították meg nekünk, van jogunk ahhoz, hogy saját gondolataink és érzéseink lehessenek, még ezeket is ránk akarják erőltetni kívülről. Sajnos a legtöbbször észre sem vesszük, hogy mások szólnak ki a mi fejünkből, hogy mások érzéseit hangosítjuk ki, hogy már lassan a saját személyiségünkről fogalmunk sincs.

Az önismereti csoportok a legjobb példái azoknak a felismeréseknek, amiket egy-egy jó gyakorlat, egy csoportos munka eredményezni tud. De sokszor egy egészen váratlan külső hatás, egy hallott mondat is erősen tud hatni. Sok múlik azon, ki mennyire tud/mer nyitott lenni, mennyire tudja befogadóan várni az információkat, a hatásokat.

A pszichológusok, segítő szakemberek gyakran fogalmazzák meg azt a mondatot, miszerint a legveszélyesebb ellenfél a saját fejünkben él! Különösen sokszor hallottam ezt sportpszichológusoktól, akiknek a munkája eredményét viszonylag jól le lehet mérni.

Ezekben a napokban bárhova megyünk, bármit csinálunk, bármilyen munkánk van, mindent visz a választási hangulat, az őrület, ami az országban van.

Akik megéltük a rendszerváltást és végigkövettük a magyar politikai elit működését, van némi fogalmunk, emlékünk róla, azoknak általában van kialakult véleményünk. De rengetegen vannak, akik nem tájékozódnak, akik a pillanatnyi érzelmeik, anyagi helyzetük, a polgármester instrukciói, a legutóbbi ijesztő mondat hatására fognak szavazni. Szavazatuk pedig ugyanannyit ér, hívják őket Gábornak, Emőkének, legyen ő egy analfabéta roma vagy nem roma, egy erdélyi magyar, aki még sose járt az anyaországban, egy akadémiai tudós, egy fiatal, aki már rég Londonban dolgozik és eszébe sem jut hazajönni, vagy egy másik, aki Brüsszelben és már nagyon is szeretne hazajönni, de nem ebbe, aztán a sok kényszervállalkozó és adóparadicsomos vállalkozó, tanár és egészségügyi dolgozó stb., szóval mi mind egy-egy ikszet húzhatunk be (reméljük, nagyon kevesen lesznek, akik helyett mások húzzák be).

De álmodozni azért - még - szabad!

A szabad világról, a szabad levegőről, a normális életről, a kevesebb bosszantó hírről, a mainál sokkal felelősebb és a közért dolgozó politikusokról, a gyerekeink biztonságos jövőjéről (akiket persze sokkal jobban veszélyeztet az autokrata berendezkedés és az elbutuló társadalom, mint a minket elüldözni, letarolni készülő iszlám, afrikai népvándorlás). Nem mondom, hogy ne lenne gond a harmadik világ, a szegénység, a vízhiány, a globális felmelegedés, a háborúk, a vallásháborúk és ezek hatásaként a népvándorlás, sőt! Nagyon is kell rajta gondolkodni, mi lehet a megoldása. Felelősen gondolkodni!

Nézzünk a tükörbe: mi, civilizált népek, hány földrészt, népet, természeti erőforrást igáztunk le, raboltunk el, tettünk erőszakkal magunkévá. Tudom, hogy nem te és én és OV, de az elődeink. Persze nem a magyarok voltak a fő gyarmatosítók, de legyünk őszinték, mi sem voltunk mindig egy matyóhímzés. Abba már ne is menjünk bele, hogy kik is azok a magyarok... én az vagyok egyáltalán? Ilyen névvel? Ugyan már tudom, hogy valahonnan Zágráb környékéről és az 1700-as évek elején, de hogy miért és hogyan, arról fogalmam sincs. A többi ős mind Kocsis, Nagy, de akad Uhlár név is, tehát nem tudom, hány százalékban tekinthetném magyarnak magam, ha szigorú lennék, vagy ha isten-ne-adja, valaki fel akarná mérni. Brr... Még jó, nagy szerencse, hogy az identitásom 100 %-ig az! De sokat utaztam, sok külföldivel beszéltem életemben, sok olyat ismerek, akik hosszú ideig éltek külföldön, még iszlám, sőt, afrikai országokban is és elmondhatom, azt tapasztaltam, mélyen hiszek benne, hogy az emberek mindenhol ugyanolyanok: mindenhol vannak jók és rosszak, minél szegényebbek, annál kedvesebbek, vendégszeretőbbek, de mindenhol vannak szélsőségesek és rosszakarók is. Főleg ott, ahol már felütötte a fejét a pénz, a vagyon, a hatalom imádata. 

Néha én is merek nagy lenni...

Szóval, visszatérve a tigrisre: vadászatról szó sem lehet természetesen!!

De az tényleg fontos, hogy merjünk álmodni, merjünk jó terveket és célokat kitűzni magunk elé, ki mástól várhatjuk el, ha nem magunktól! Aztán, ha csak egy pici apró lépést tehetünk annak az érdekében, hogy megvalósuljon, akkor ne legyünk restek, ragadjuk meg a lehetőséget! Ha az most egy pici x (illetve kettő), akkor most azzal éljünk!

És amit még ehhez ígérek, hogy figyeljétek meg, ha valami jót tesztek (pláne a magatok érdekében), akkor mindig jön hozzá valami jutalom, valami plusz segítség!

Elárulok egy személyes titkot, elmondom a saját példámat ezzel kapcsolatosan (akik eddig eljutottak az olvasásban, igazán megérdemlik):

Sokan gondolják, hogy milyen szerencsés vagyok, milyen könnyű, laza életem lehet, hogy folyton a hegyet járom, kirándulok, posztolgatom róla a fotókat. A teljes igazság az, hogy persze alapból imádom a természetet, szeretek kirándulni. De! Jó ideje nyaki gerincsérvvel küzdök. Már végigjártam a teljes hazai vertikumot állami egészségügyi ellátásoktól, nappali kórházaktól az alternatívokig, gyógytornákból előadást tarthatnék, de még diétákból is, elköltöttem már egy vagyont erre, de a nyakam nagyon 'nyakas', nem adja meg magát könnyen. Aztán rájöttem, a séta, a járás a legjobb gyógymód. Ha sokat ülök, vagy állok (mert a számítógépen már nagyrészt állva írom a dolgokat, intézem a levelezéseket, egyebeket), nagyon hamar beáll a nyakam. Ha nem megyek napi szinten fél-egy órát minimum, akkor sokkal rosszabb a helyzet.

Viszont ha megyek, az plusz jutalmakkal jár:

- gyönyörködhet a szemem, tágul a tüdőm, erősödnek az izaim,

- boldoggá tehetem a kutyámat is,

- mindig bennem van, hátha kedvet csinálok hozzá másoknak is /pesze szoktam másokkal is menni, még időnként coaching is zajlik a túra közben/,

- ilyenkor jutnak eszembe a legjobb ötletek: ha valami nagyon foglalkoztat, legjobb társaság nélkül nekivágni a hegynek és biztos, hogy jönnek majd a gondolatok,

- a fotók külön örömforrást jelentenek, emléknek is jók, de mások is sokszor visszajelzik, szeretik nézegetni a képeimet (pedig csak telefonon készülnek).

Szóval, csak ennyit szerettem volna ma írni, üzenni számotokra.

És szemléltetésképp betettem a mai képeimet, nézzétek, elkezdődött végre az igazi tavasz, a MEGÚJULÁS! Reméljük legalábbis!! 

Koskovics Éva 

coach