Élet a partvonalon kívül
2018. január 17. írta: CoachCo

Élet a partvonalon kívül

A volt vezetők magányossága

monolithic-part-of-the-waters-3061695_960_720.jpg

Mit kezdjen magával az a férfi (vagy nő…, de nálunk ez sokkal kevésbé jellemző), aki hosszas vezetői múlttal a háta mögött most munka nélkül van, vagy még mindig nem hiszi el azt ami történt vele,

és zombi módon néz ki a fejéből, mint akit fejbekólintottak, vagy pótcselekvés gyanánt maszatol valami tevékenység-félét, úgy csinál mintha… ami köszönőviszonyban nincs a régivel?

Volt idő, amikor komoly fórumokon figyeltek a szavára, amikor stratégiai döntéseket hozhatott, amikor nagy összegek fölött rendelkezett és sok ember munkája, sorsa volt a kezében. Aztán egyszer csak történt valami:

  • kellett a széke másnak, aki lojálisabb volt, akiben az új vezetés/hatalom/tulajdonos jobban megbízott,
  • megszűnt a cége bármilyen okból és bármilyen formában is,
  • tényleg annyit dolgozott, hogy belebetegedett, vagy úgy gondolták, jobb ha pihen egy hosszabbat és aztán parkoló pályára került, majd úgy maradt,
  • vagy úgy gondolták, megérett a nyugdíjra, jöjjenek a fiatalok.

Mi van azokkal a 40-50-60-as volt vezetőkkel, középvezetőkkel, komoly, felelős beosztást betöltött, nagy tudású szakemberekkel, akiket kivetett magából a rendszer?

filmmaker-2838945_960_720.jpg

 

Nem mondom, hogy ez egy tömeges jelenség, hogy tízezreket érinthet a probléma, de sokan vannak ilyenek és ezért tartom annyira fontosnak, hogy bedobjam a ’közösbe’. Persze sokan rendelkeztek közülük is nagy túlélési potenciállal és találtak helyette mást maguknak: felépítettek egy saját vállalkozást, esetleg belekezdtek valami teljesen másba, netán sikerült annyit tartalékolniuk, hogy nem fáj a fejük, van egy-két jövedelmező befektetésük, néhány kiadott lakásuk, és úgy vannak vele, dolgoztak eleget, most élvezik a gyümölcsét. Esetleg kivárnak, vagy cinikusan mondják: „ezeknek?! inkább nézem, hogy nő a fű”.

De sokan vannak olyanok (többet közelről, régről ismerek közülük), akiknek keserű a szájízük. Úgy érzik, valamitől megfosztották őket. Haszontalannak, kisemmizettnek, fölöslegesnek érzik magukat még akkor is, ha nincsenek anyagi gondjaik, ha kívülállók számára érthetetlen, miért nem tudják élvezni az életet a munkából eredő stressz, a mindennapi őrület nélkül. Lehet, hogy éppen ez a stressz, a napi rutin, a fontosságtudat, a hasznosság hiányzik nekik? Vagy a megtapasztalt és hellyel-közzel élvezett, elégedettséget, netán elégtételt jelentő hatalmi státuszból fakadó pozitív gyomortáji érzés? A szívből végzett munka öröme? Sokszor maguknak sem vallják be, próbálnak úgy élni, mintha minden rendben lenne, de a mélyben, ott legbelül nagyon tud fájni.

Ahány ember, annyi történet. Ha belegondolok, mennyi tudás, tapasztalat, mennyi megoldott probléma van ezeknek az embereknek a fejében, akkor elszomorít, hogy ez most parlagon hever. Magyarországon kevés esélye van egy 50-es éveit taposó pénzügyi, műszaki, kereskedelmi, stb. szakembernek, még ha az is folyik a csapból, hogy munkaerőhiány van. Ha megírja az önéletrajzát, amiben őszintén ’bevallja’ vezetői tapasztalatait, több diplomáját, régebbi ilyen-olyan szektorbeli tapasztalatait, akkor rögtön jönnek a problémák:

  • akkor ő még ennek és ennek dolgozott, akiket ma már nem szeretünk;
  • sokat keresett, mi ennyit már nem akarunk fizetni, inkább betanítunk egy majdnem-pályakezdőt;
  • biztos bele akarna szólni mindenbe, azt meg nem szeretnénk;
  • milyen dolog, hogy ennyi idősen nem ’csinálta meg magát’, nincs egy jól menő vállalkozása, milyen tökkelütött lehet, hogy állásba akar menni ebben a korban;
  • nincs biztos nyelvtudása, nem töltött kinn éveket külföldön (mintha azt a tudást annyira lehetne itthon alkalmazni…) stb.

Van, aki rákattan valamilyen hobbira, sportra és abban éli ki aztán fölösleges energiáit.

boat-606187_960_720.jpg

 

Olyan is van, aki elköltözik egy tanyára, sajtkészítésbe, biokertészetbe, borászatba, üdültetésbe, miegymásba kezd és próbálja elfelejteni, hogy valaha céget, házakat, vagy utat akart építeni, hogy vitt egy sikeres céget, hellyel-közzel tiszta piaci verseny körülményei között jól menedzselt egy vállalkozást, vagy éppen komoly vezető beosztásban volt az egyik legnagyobb kereskedelmi bankban.

Na de hol a hiba, mi itt a probléma? Kérdezhetnénk.

Ott, hogy kárba vész a tudás és a tapasztalat. Hogy esetleg kevésbé hozzáértők hozzák meg az aktuális döntéseket. Más szempontok alapján. Hogy tanulva a saját történetükből, a gyereküknek azt mondják, menjen inkább külföldre tanulni és jól gondolja majd meg, hazajön-e utána.

Oké. De hogyan lehetne mégis garantálni azt, hogy megfelelő emberek legyenek a megfelelő helyeken, és aki tényleg okos, ügyes, rátermett, azzal ne történhessen olyan méltatlanság, ami a fenti kimeneteleket eredményezi?

Lehet, hogy én naiv vagyok és konzervatív (vagy éppen liberális?), de azt gondolom, nem kellene ehhez sok:

  • normális jogrend,
  • kiszámítható szabályozói háttér,
  • a piaci és állami szektor egészséges egyensúlya,
  • a négyévente felforduló világ őrületének, mindenek fölöttiségének uralmától való megszabadulás (valami csoda folytán - na jó, tényleg naiv vagyok),
  • a korrupció visszaszorulása (hú de naiv vagyok!), morál, becsület, összességében valamiféle egészséges polgárosodás (nem a mai gátlások nélküli, eredeti tőkefelhalmozós módi).

Mindez erről a kutatásról jutott eszembe, továbbá az emlékeim, a korosztályomból és a kicsit idősebb korosztályból ismert számos történet elszenvedői kapcsán.

Remélem, még sokan emlékeznek és megvan a minta (ezzel nem szeretném azt mondani, hogy valaha minden tökéletes lett volna, mindig voltak hibák, de…)!

Azt is remélem, hogy vannak még normálisan működő vállalatok/vállalkozások, olyan emberek, akik hitelesek és lehet tőlük tanulni, tartanak egy szintet, kitartanak elvek mellett (Eszterházy Péter szavaival élve: egy bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá), hogy ők meg is tudnak maradni és azt is remélem, hogy nem csináljuk ki egymást. Ugye nem???

 

Koskovics Éva

 

közgazdász, coach

www.kokart.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr2913582241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2018.01.18. 15:40:53

az a probléma, hogy a magyar széttöredezett piac/vállalatok elkezdtek konszolidálódni, a nagyobbak, ügyesebbek felvásárol(t/j)ák a kisebbeket. ezzel nem tudsz mit kezdeni.

például Magyarországon volt vagy 300 internet szolgáltató. Minden nagyobb bokorban egy. Kialakult 2-3 nagy, a többit kisebb-nagyobb sebességgel megveszik. Akiket megvettek, annak a vezetője mit csináljon? egy csomó embert elküldtek, mert a hatékonyság növekedése miatt már nem volt rájuk szükség.

zsg? 2018.01.19. 10:06:07

Na, ez most betalált. Nincsen jó válasz a kérdésre. Önmagunkkal kötött kompromisszumok vannak, amik valójában nem kompromisszumok, hanem kényszerűen önmagunknak eladott, százszor átrágott, lenyelhetővé cukrozott keserűpirulák.

De valóban igaz, egy szint felett nem mehetsz egy szint alá. Hiába van meg benned az alázat, a teljes újrakezdésre való hajlandóság, ha a rendszer kivet magából. Gyorsan jön meg a felismerés, hogy értelmetlen önrombolás újabb és újabb interjúkon szánakozó tekintetek előtt magyarázni, hogy ez egy tudatosan vállalt döntés következménye, aminek vannak következményei és ezeket a következményeket te felmérted és vállalod. Ennek a mentalitásnak csak brazil szappanoperákban van meg a becsülete, a való világban ezt a mentalitást nem díjazza senki.

Marad a home office, a totális magány és az önnyugtatás, hogy amit így csinálsz, abban legalább nem kell az alapelveidet feladnod. Mert ha azt is fel kéne adnod, akkor válnál igazán semmivé. De óhatatlanul eszedbe jut a cinikus mondás, hogy elvei csak a veszteseknek vannak.

CoachCo 2018.01.19. 10:43:46

@zsg?: köszönöm a hozzászólást, már ezért érdemes volt megírni! azért remélem, még mi is lehetünk győztesek!! mármint azok, akiknek vannak elvei...

icemom16 2018.01.19. 14:46:03

vagy jelentkezel kulfoldi poziciora ahol ertekelik a tudasod es tapasztalatod, azutan csomagolsz. szaktanacsadasban meg elony is plusz nem kerdezik meg az eletkort, csak az a fontos hogy erts hozza.

Krumpli Bogart 2018.01.20. 10:32:41

Az ötös felsorolás mindenki érint, nem csak a vezetőket. Egyébként szakmaiság már régen nincs sehol, minden vezető segget nyal, fúr és lefelé tapos. Gyorsan akarja megszedni magát, ezért embertelen, mert tudja, hogy bármikor lapátra tehetik. Én csak ilyen vezetőkkel találkoztam. Aztán olvastam egy papír alapú cikket arról (talán IPM-ben), hogy a vezetővé válás, a hatalom lehetősége milyen kémiai változásokat okoz az agyban és rájöttem, hogy ettől vetkőznek ki magukból kinevezésükig normálisnak tűnt emberek.

HavasiG 2018.01.20. 23:50:54

Ez van, ha olyasmire szánod az életed, amire kevesebb befolyásod van, mint gondolnád. Egy saját vállalkozásban ritkán teszed lapátra magad. Nem saját cégben még CEO -ként is ugyanolyan alkalmazott vagy, mint Marika vagy Józsi a "földszinten". A juttatási csomag más csak. Viszont belefeccölsz egy életet és csak idő kérdése, hogy kiderüljön, kár volt.