Bármilyen hihetetlen sokszor, mind gyerekként kezdtük...
2017. november 20. írta: CoachCo

Bármilyen hihetetlen sokszor, mind gyerekként kezdtük...

fall-2814904_960_720.jpg

Ma van a gyerekjogok napja. Szeretném, ha az én blogomon is nyoma lenne ennek. Nem csak azért, mert én is voltam gyerek és nekem is vannak gyerekeim.

Manapság rengeteg irodalma, rengeteg felülete van a gyerekneveléshez kapcsolódó témáknak. Ha tudatosan, okosan szeretnénk gyereket nevelni, könnyen kapunk hozzá segítséget. Amikor első gyerekemet vártam, valaki azt mondta nekem: mindig hallgassa az ösztöneidre. Bennem ez nagyon megmaradt akkor, sokszor segített is, ezzel együtt sok szakirodalmat olvastam, sőt pszichológiát tanultam is az egyetemen. Az ’ösztönös’ témához kapcsolódóan nagy szerepük van a saját szüleinknek, tőlük milyen mintát kaptunk. Én ebben nagyon szerencsés voltam. Nem azért, mintha különös gondot fordítottak volna a nevelésemre, hiszen akkor ez még nem volt akkor annyira benne a köztudatban (hogy úgy mondjam), de egyvalamit mindig tudtam: feltétel nélkül szerettek, büszkék voltak rám. Soha nem bántottak, illetve ha néha volt egy kis prédikáció, azt túl lehetett élni…

Vannak dolgok, amik nem változnak, de a gyereknevelésben elfogadott szabályok és szokások változása jól tetten érhető még az elmúlt 100, 50, 20 év viszonylatában is.

Erre egy nagyon jó példa Szabó Lőrinc egyik legismertebb verse, amelynek a „végül, hogy megrakni ne kelljen, leültem vele játszani” sora jól mutatja, akkor még (közel száz éve) ez a fajta elintézés sokkal elfogadottabb volt, mint manapság. Ezzel együtt gyönyörűen, sok szeretettel, humorral és nagy empátiával írta meg, hallgassátok:

 kids-2030260_960_720.jpg

Gondolkodtam, kik számára is lehet a legfontosabb ez a téma, a gyerekjogok kérdése?

  • Azoknak, akik szülők nélkül valamilyen állami vagy egyházi gondozásban nőnek fel?
  • Azok számára, akik hátrányos helyzetű családban, beteg, szenvedélybeteg szülők mellett cseperednek?
  • Azoknak, akik ugyan látszólag jó körülmények között, de érzelmek, szeretet nélkül élik mindennapjaikat?
  • Azoknak, akiket az iskolában gyötörnek akár tanárok, akár a saját társaik valamilyen tulajdonságukért, amellyel kilógnak a sorból?
  • Vagy azoknak, akik érzik magukról, hogy nagyon mások mint a többiek és ezt nem értik, nem tudják kezelni, nem tudják hova tenni?
  • Akiket bántalmaznak, akiket valaki abuzál rendszeresen és nem meri/tudja ezt kivédeni, inkább maga előtt is tagadja, egy szégyenben éli az életét és felnőtt korára ennek hatásai sajnos sokfélék lehetnek?

Gyerekként nekem csak egyszer volt egy fura élményem, amit a közeli szeretteimnek, barátaimnak már felnőttként elmeséltem, de ott még mindig nem tartok, hogy ezt le tudjam írni nyilvánosan. Ennek okaiba sem mennék itt most bele, mert messzire vezetne. De a személyiségemre, az életemre, a világlátásomra jelentős hatást gyakorolt. Pedig nem kell durva dologra gondolni, nem szenvedtem el fizikai értelemben vett erőszakot. Viszont ennek okán el tudom képzelni, micsoda teher lehet együtt élni durva emlékekkel, testi és lelki nyomokkal.

Annak viszont örülök, hogy tisztul a kép, beszélünk ezekről, talán a humánus értékek jobban terjednek, mint az erőszak és a tudatlanság.

Mert mindenki gyerekként kezdi az életét. Szerintem senki nem születik gonosznak, erőszakosnak, bántalmazónak. A felnőttek teszik azzá. Tegyünk érte, hogy ezt minél kevesebben éljék meg így. Nagy a felelősségünk ebben is.

 

Koskovics Éva

közgazdász, coach

Gyerekneveléshez kapcsolódóan pszichológus kollégákkal sokat írtunk itt, olvassátok!

www.kokart.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr2213319319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.