Agyas témák
2017. január 18. írta: CoachCo

Agyas témák

sunset-485016_340.png

Annak idején azért adtam ezt a címet a blognak, mert – amellett, hogy személyes élményeket osztok meg - szeretném ezen keresztül is a coaching szemléletmódját, működését megmutatni. Az eddigi írásaimban is felfedezhető talán ez a szándék, de olyannyira indirekt módon, hogy nem biztos, mindig át is ment az üzenet.

Gondoltam, most egy kicsit direktebben fogalmazva mesélek el majd néhány esetet, történetet, megmutatva, milyen izgalmas eszköz ez a coaching és mire lehet jó. Nem kell nagy varázslatra, valami nagyon újra gondolni, hiszen egy alapvető emberi tulajdonságra, a kíváncsiságra épít. Arra, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk, ezért nincsenek receptek, szigorú szabályok, hanem vannak a kérdések, amelyeket felteszünk és segítségükkel arra vezetjük rá az ügyfelünket, hogy figyeljen a belső hangjaira, a legbelsőbb érzéseire és ne féljen hallgatni rájuk. Mert ha nagyon agyból működünk, vagy ha mások elvárásai, berögzült hibás mechanizmusok mentén, akkor minden nehezebben fog menni.

Két dolog kell még hozzá: legyen egy jól megfogalmazott célunk, amit el szeretnénk érni, illetve legyen nyitottság, szándék arra, hogy együtt dolgozzunk (ezért nem jó az, ha valakire ráerőltetik, felülről ’kapja’ a coaching folyamatot).

A coaching egyik titka a jobbféltekés működés aktivizálása, az onnan kapott információk, az érzések, zsigeri üzenetek használata, értelmezése.

Az a bizonyos jobbfélteke

Az agyműködés tudományos hátterére itt nem térnék ki, nem is az én kompetenciám. Ajánlom például Dick Swaab könyvét, számomra óriási élmény volt, címe: Az agyunk mi vagyunk. Arról ír, hogyan működik ez a csodás szervünk, segítségével hogyan gondolkodunk, küzdünk, szeretünk, építünk ki/le szokásokat. Persze tudományos háttérrel, magyarázatokkal alátámasztva.

Itt most én a jobbféltekés működésről szeretnék kicsit mesélni. Mi alapján lehet tudni, valaki mennyire jobbféltekés gondolkodású, mennyire színes, kreatív, intuitív a fantáziája, engedi be a tudatalattiját, hallgat az ösztöneire?

Bemutatok erre egy érzékletes példát.

Vezetőkkel dolgozva is érdemes időnként a coaching során játékos gyakorlatokat behozni, főként akkor, ha elakad a folyamat, nem jönnek a válaszok, érzem, hogy topogunk egy helyben. Megkérdezem, mi lenne, ha úgy tennék/tennénk fel egy kérdést, hogy ezután húznánk rá egy képet és a képtől ’kérnénk segítséget’. Figyelem! Nem kártyát vetünk, képet húzunk! Tehát nem azért kérjük a felettest/mögöttest, hogy megmondja/megjósolja nekünk, hanem azért, hogy segítsen előhúzni a mélyen lapuló érzelmeket, gondolatokat, intuíciókat, ötleteket.

Mondjuk így hangzik a kérdés:

Ön szerint mi okozza azt, hogy mostanában nem ért szót a csapatával, úgy érzi, nem értik meg Önt, nem azt csinálják, amit Ön kér, amire biztatja őket, amit elvárna tőlük? Miért érezheti azt, hogy egyedül küzd a cég jövőjéért?

(Természetesen erről már korábban hosszasan beszéltünk, többször hallottam ezt megfogalmazni különböző formákban.)

A tanácstalan hallgatás, majd az ’agyas’ válaszkísérlet után azt mondom:

Mi lenne, ha húzna két képet a pakliból és megnézné, melyik képen talál olyan jellegű dolgot, információt, üzenetet, amely utalhat erre a szituációra, amelyről eszébe juthat valami a témával kapcsolatban?

Rendben!

Íme a két kép:

 dsc_1238.JPG

 

dsc_1239.JPG

 

És íme a két – végletes – válasz: egy ’balféltekés’ – vagyis inkább tudatosan, tanult, megfontolt módon működő - és egy ’jobbféltekés’ – vagyis ösztöneire, intuícióira is hallgató, nyitott, kreatív - vezetőtől:

  1. Vezető

Na, ezeknek aztán semmi közük az én ügyemhez. Se a kutyatejnek, a lepkéknek, se a színes rajznak. Ezek gyerekes dolgok, nálam a megoldás nem lehet gyerekes. Meg kell velük érttetni, hogy a jövőnk van veszélyben, ha ezt így folytatjuk, lassan lehúzhatjuk a rolót. Már számos kimutatással bebizonyítottam nekik, hogy a mai működésünkkel nem tudunk sokáig fennmaradni.

(Azt várja tőlem, más jellegű megoldást kínáljak neki. Persze még vannak ötleteim, hogyan tudom mégis kizökkenteni, de lássuk be, nem egyszerű.)

 

  1. Vezető

Van hogy hosszas nézegetés után, de olyan is előfordulhat, hogy szinte azonnal ’látja a képben’ a megoldást:

Tulajdonképpen mindkét képről az jutott elsőre eszembe, hogy nem kell mindig olyan szögletesnek, száraznak, szigorúnak lenni. A gyerekektől és a természettől is tanulhatnánk, tanulhatnék. Ha azt veszem, a pillangó milyen szép, ugyanakkor tudom, milyen átalakuláson ment át az élete során és milyen rövid az élete, akkor az elszomorít. De egyáltalán mi az, hogy rövid? Ez az egész egyfajta körforgás, nem baj az, ha valami megszűnik, elmúlik, valamiféle lenyomata akkor is marad, valakinek örömet okozott, lett belőle egy szép kép, stb. Még az is eszembe jut erről, hogy akár a cégünket is fel lehetne számolni, ha minden kötél szakad és akár túl is élhetném még én is (nevet keserűen, ugyanakkor kis megkönnyebbülés-félét érzek benne, már ez a megoldás sem tűnik a viiágvégének…). Utána se kellene éhen halnom, biztos találnék munkát, kevesebb stresszel élhetnék, vagy kitalálhatnék egy másik vállalkozást, másfélét, már ebből tanulva.

De a másik képről is eszembe jutott valami, a sok színről. Arra gondoltam, én lehet, hogy fekete-fehérben tudok csak gondolkozni, amikor pedig sokkal több szín létezik. Valamiféle módon színesíteni kellene a palettámat. Vagy a cégét. Vagy a csapatomét. Erről a képről a kreativitás jut eszembe és érzem, hogy dolgom van ezzel a témával. Néha idegesít, hogy a csapból is a kreativitással jönnek manapság, ugyanakkor azt is érzem, hogy mi megrekedtünk. Félek az új dolgoktól, nem merek belevágni új témákba, nem költök új berendezésre, felszerelésekre, túl óvatos vagyok. Ez pedig lehet, hogy megöli a kreativitást a kollégákban is. Mondom nekik, hogy várom az új ötleteket, de magam is érzem, hogy mégsem vagyok rájuk nyitott igazából. Minden új megoldás befektetést igényelne, én meg nem merek költeni semmire.

Most így együtt nézve a két képet, egyre jobban az a meggyőződésem, hogy ki kell lépni a szokásainkból és valahogy fel kell frissíteni magunkat. A pillangós képből pedig most sokkal kevésbé az elmúlást érzem és a gyors körforgást, hanem azt, hogy élővé kell tenni magunkat. Fel kell rázódnunk, nekem is többet kell mennem a természetbe, mert ezt is nagyon elhanyagoltam és … még az is eszembe jutott, hogy mennyire leszoktam a rajzolásról, pedig régen hogy szerettem firkálgatni, hogy megnyugtatott, amikor csak úgy rajzolgattam, közben szólt a zene, bambultam. Most meg a laptopommal fekszek-kelek és zombisodom, sokszor már magam sem tudom, miket nézegetek, hanyadik idióta videót nyitom meg értelmetlenül. A gyerekeimnek meg beszólok, hogy sok lesz a gépezés… na ezt ne is folytassuk…

(Várakozáson felüli eredmény, szinte látszik, hogy akár egy üres lapot is adhattam volna neki, jöttek volna belőle gondolatok. Már a következő ülések témája is felsejlik, hiszen kiderül, hogy a kollégáknak lennének ötletei, de nem hallgat rájuk, nem tud lazítani, nem fordít időt a töltekezésre, a család körül is lehetnek problémák, szóval ideális ügyfél, ideális helyzet a munkához, coach szemmel nagyon jók a kilátások!)

Ugye nem szükséges magyarázni, melyik ügyféllel milyen tempóban és hatékonysággal folytatható a coaching folyamat?! De az első sem reménytelen, természetesen. Neki más a működése, mások az igényei. És ezt el kell fogadni. De ha valóban van igénye a fejlődésre és arra, hogy elérje a céljait, akkor a történet folytatódik.

 dandelion-440991_340.jpg

Na de miért is fontos az, hogy mennyire döntünk és működünk ösztönösen vagy tudatosan? Erről novemberben egy egész konferenciát rendezett a szövetségünk, a téma kimeríthetetlen. Csak annyit mondok, érdemes elgondolkodni azon, egy-egy fontos témában mikor hozunk jó döntést: ha tudjuk, milyen választ várnak tőlünk, és mint egy gépezet, megadjuk a várt döntést és próbálunk megfelelni az elvárásoknak (jól belefásulva egy idő után), vagy ha a szívünkre hallgatunk és olyannyira érezzük, hogy igazunk van, hogy alig várjuk, el is kezdhessük a dolgot, csinálhassuk, amit elterveztünk.

Ilyen egyszerű ez, nem kell hozzá más, mint ismerni magunkat és meghallani a saját hangunkat, a saját válaszainkat és megkeresni a nekünk való megoldást.

 

Koskovics Éva

coach

 

A SMART Business Coachok és a Coachok Szakmai Szövetségének tagja

http://smart-business-coachok.hu/

www.kokart.hu

www.treevision.org

Hat kollégával - öt pszichológus és rajtam kívül még egy coach - napi gyakorisággal írt blogunk nem csak lelki témákról. Vagy minden az lenne?... www.lelkizona.blog.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr3812136535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.