Az oktatás és a gazdaság kapcsán - nyakig benne a kognitív disszonanciában
2016. március 31. írta: CoachCo

Az oktatás és a gazdaság kapcsán - nyakig benne a kognitív disszonanciában

board-765310_180.jpg

Nem szeretem, ha hülyének néznek. Nem szeretem, ha megmondják, mit kellene gondolnom. És azt pláne nem szeretem, hogy ha nem értek egyet azzal, amit ma kötelező lenne gondolnom, akkor rám sütik a bélyeget.

Ezt azért kell ma megírnom, mert nyolcan álltunk a nagykovácsi általános iskola előtt március 30-án reggel 8-kor, köztük négy óvónő, három hozzám hasonló és egy kutyasétáltató szimpatizáns. Egyedül nekem jár oda még gyerekem közülük. Volt is kis rossz érzésem gyomortájt emiatt… De most, másnap reggel olvastam, hogy az elit gimnáziumok közül mind csatlakozott a megmozduláshoz, akcióhoz. És ettől megnyugodtam. Ne az én gyomortájam szorongjon, szerintem.

De ez csak egy epizód, reméljük, előbb-utóbb mindenki felfogja, nem hőbörgésről van szó, hanem valóban a jövő generációk, az elcseszett oktatási rendszer és a pedagógusok, a tanítás megbecsülése és helyretétele forog kockán.

De kicsit távolabbról, a gazdasági oldalról kezdeném a mondandómat. Az se baj, ha nem sokan fogják elolvasni. Nekem már az jó, hogy kiírhatom magamból, és hogy a gyerekeim és magam előtt tükörbe tudok nézni, elmondhatom, hogy én megtettem azt, ami tőlem telt. Legalább a véleményemet elmondtam.

Szóval:

A közgazdaságtan nem egy egzakt tudomány, még ha vannak is olyan elemei, területei, amelyek egzakt módon mérhetőek, követhetőek. Mint a társadalomtudományok terén sokszor, itt is számtalanszor megtapasztalható, hogy egy jó, ütős és konzekvens véleménnyel szinte egymásnak ellentmondó következtetésekre lehet jutni, ha az illető, aki kifejti gondolatait, rendelkezik kellő magabiztossággal és meggyőző erővel.

A mai magyar main stream-ből többekkel volt szerencsém találkozni még egyetemista koromban, mint oktatókkal (Surányi György, Both Péter Ákos, Mészáros Tamás, aki aztán sokáig rektorként vezette az egyetemet), illetve később mint kollégákkal (Matolcsy György, Csillag István, Lengyel László). Mivel a Közgázon tanár szakra jártam, volt szerencsém szinte a teljes Horn családhoz (Péterhez Tőke szemináriumba jártam mint a Társadalomelméleti Kollégium/TEK tagja, Gábor volt a vezető tanárom ötödéves koromban, papájuk, az ’öreg Horn’ pedig pedagógiai módszertant tanított nekünk). Györgyöt csak messziről ismertem, de azóta is követem az általa létrehozott AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) híreit, életét, sikereit.

images_11.jpg

Az egyetemen Surányi órái élményszámba mentek, rajta kívül szakmailag a legtöbbet a nemrég elhunyt Mátyás Antal jelentett. A Pénzügy és a Vállalatgazdaságtan tanszék mindig erős volt és az akkor még létező Politikai Gazdaságtan tanszéken is mindig voltak érdekes figurák. Akire még szívesen emlékszem vissza, az a fiatal Sz. Bíró Zoltán a filozófia (akkor még nem volt a neve előtt az Sz., ma mint orosz szakértőt lehet ismerni a médiából és mindig muszáj rá figyelni, mert nagyon okos) és Hegedűs T. András a pszichológia tanárunk (sajnos már rég nincs köztünk).  Valahogy a Közgáz már akkor, a nyolcvanas évek első felében is kilógott a sorból, voltak olyan programok, amelyeket a rendszer eltűrt, de nem hiszem, hogy szeretett (előadások, koncertek – Neoprimitív, Balaton és más alternatív zenekarok a Kinizsiben pl.). Mi is tüntettünk kicsit, amikor például kiutáltuk az első filozófia tanárunkat (helyette kaptuk Bíró Zolit), vagy amikor össznépileg elhatároztuk, hogy nem akarunk KISZ-tagok lenni, nem fizetünk tagdíjat és látványos passzivitásba vonulunk. Pedig mi voltunk a Tanár A szak, az elméleti közgazdász (pégés) tanár szak. Aztán évekkel később derült rá fény, hogy a Polgazd tanszék valahogy meghekkelte a dolgot, befizette helyettünk a tagdíjat. Így nem lett semmi belőle kifelé. De a Közgáz jó hely volt, értelmes diákokkal (akkor még nehéz volt bejutni, mert Budapest mellett csak Pécsett volt közgáz egyetem) és figyelemre méltó oktatókkal. Persze ott volt a kőkemény ideológia is (idióta tantárgyakkal, mint a tudományos szocializmus és társai), de valahogy mi már abból nem sokat kaptunk és egyáltalán nem vettük komolyan. Lehetett hallani holmi tégla-szerű beépített diákokról is, de sose tudtuk meg, kik voltak azok (legalábbis a magam nevében bizton állítom).

A Rajk László Szakkollégium a mi TEK-ünkkel szemben valamiféle progresszív, haladó irányzatot képviselt, már akkor is érdemes volt figyelni Chikán Attilára és csapatára. Míg mi a TEK-ben éjjel-nappal olvastuk a klasszikus és kevésbé klasszikus elméleti anyagokat (igaz, olyan vezetőkkel, mint Pető Iván vagy Szilágyi Ákos, Krausz Tamás), ők már akkor is a piacgazdasághoz közelebbi elméletekkel ismerkedtek inkább és előadókkal, vitákkal pezsdítették szakmai életüket. Aztán, ahogy vége lett az egyetemnek, csak kapkodtuk a fejünket, milyen sokan vitték nagyon sokra közülük. Persze közülünk is, ha jobban belegondolok. De valahogy mégsem úgy, ott, mint ők. És ez nem lehet véletlen.

letoltes_1.jpg

Itt most ugranék egy nagyot és csak megemlíteném, hogy közben sok víz lefolyt a Dunán, a Rajkos fiúk nem csak a gazdaság, de a politika színpadán is nagyra törtek. Aztán, mintegy szakmai elismerésként is, gondolom, az első Fidesz kormány tagja lett Chikán Attila. De nem töltötte ki a négy évet, csak 1998-99-ben élvezte ezt a rangot és ’a fiúk’ társaságát. Chikán megkérdőjelezhetetlen szakember, és tudományos munkássága is ismert. Ezért mindig figyelem, miket mond, hogy vélekedik a dolgok menetéről.

images_8.jpg

Egy 2015. májusi interjúban / http://www.origo.hu/gazdasag/20150526-chikan-attila-tavolabb-kerultunk-nyugat-europatol.html / így fogalmazott: „az unortodox gazdaságpolitikáról sohasem kaptunk egyértelmű definíciót. A négy tulajdonsága, ami szerinte látszik, hogy erősen központosító jellegű, nem bánja a társadalmi egyenlőtlenség növekedését a céljai megvalósítása érdekében, a rövid távú célokat előtérbe helyezi a hosszú távú érdekkel szemben, és egyértelműen a politikai hatalmi érdekeknek alárendelten működik. A szakember úgy véli: ezeken mind változtatni kellene ahhoz, hogy a gazdaság képes legyen a lehető legnagyobb növekedésre.

Az oktatásra fordítható összegeket tartósan emelni kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon, nem csökkenteni, mint ma. Chikán szerint az elmúlt 6-8 évben gazdasági szempontból egyre távolabb kerültünk Nyugat-Európától.”

Aztán egy idei interjúban / http://www.origo.hu/gazdasag/20160215-chikan-attila- /interju.html ezt mondta: „a kormány gazdaságpolitikájában egyértelműen látszik a központosítás. Az állam gazdasági szerepvállalása önmagában "nem ördögtől való", hiszen még a legliberálisabb közgazdászok is azt állítják, hogy az államnak kell megállapítania a játékszabályokat. De Magyarországon az állam elveszi a döntés lehetőségét is az alacsonyabb szintű intézményektől.

Nagyon káros, ha a magyar tőkések nem érdemeik, hanem kapcsolatrendszerük alapján jutnak támogatásokhoz és megrendelésekhez. Ez károsítja a gazdaságot, torzítja a versenyt, és rombolja a társadalom erkölcsi színvonalát, hangulatát.

Uniós támogatások nélkül a magyar gazdaságban nem lenne növekedés. A mostani támogatási ciklus végével a támogatások drasztikusan csökkenni fognak, a kormánynak meg kellene találnia azokat a megoldásokat, amikkel nélkülük is fenntartható a növekedés. Egyelőre nem látszik, ezt hogyan akarják megoldani. Jelenleg az uniós kifizetések előrehozása a cél, vélhetően a 2018-as választási győzelem bebiztosítására. Ráadásul a környező országok gazdaságai már most jobban nőnek, mint a magyar, lassan Románia és Bulgária is felzárkóznak.”

Ilyenkor felmerül bennem, milyen lehet azoknak a lelkivilága, akik mindezekhez asszisztálnak, ugyanakkor szakmailag értik, érzik, hogy valami nagyon nem oké (és el merik olvasni Chikán és más, hasonló, mértékadó közgazdászok véleményét). Feltették a szemellenzőt és mindent alárendelnek az anyagi, egzisztenciális érdekeknek?

images_9.jpg

Hmm??

Az egyszerű tanárokat megértem. Ők máshogy szocializálódtak, élnek egy mikro világban, ha szerencsések, nem egy szegregált iskolában tanítanak és jól keres a férjük. Hisznek, bíznak, netán még a gyerekeket is szeretik. Megmagyarázzák maguknak. Vagy félnek. Vagy passzívak és azt mondják, hagyják őket tanítani, oldják meg mások a nagy kérdéseket (kvázi homokba dugják a fejüket). De akiket arra tanítottak, hogy gondolkozzanak és hivatásszerűen (mert mondjuk politikusok) azt hangoztatják, hogy társadalmi felelősség és hazaszeretet és szakmai becsület, azok hogy tudják ezt lerendezni magukban? Ők hogy néznek a gyerekeik szemébe? A tükörbe? És most ezt tényleg nem Fidesz-ellenes szövegnek szánom, hanem részemről mindenkihez szól, aki volt, van, vagy lesz döntési hatáskörben!

Hosszú ideig dolgoztam a víziközművek közelében, elég jól beleláttam az ágazatba. Végig tudtam követni több, a rendszerváltás utáni lepukkant, majd lábra állított cég sorsát. Komoly átalakítások, részleges privatizáció, politikai és pénzügyi botrányok a befektetők körül, aztán óriási eu-s támogatások a területre, stb. Most pedig egy olyan központosítás, visszarendeződés (a rezsicsökkentéssel karöltve) amit – most itt lefogadok bárkivel – pár év múlva nem lesz könnyű helyrehozni (kezdve az EU-s pályázatokban vállalt kötelezettségek megszegésétől a fenntartás elhanyagolásáig és a tulajdonosi szemlélet hiánya okozta egyéb károkig). Ezt csak azért hoztam ide, hogy a saját házam tájáról is legyen példa. Szakítottam ezzel a területtel. Pedig nagyon szerettem. De nem szeretnék ehhez asszisztálni, ami mostanában ott zajlik. Nagyon szomorú.

De hogy kicsit feloldjam a dilemmát és nagyobb összefüggésekbe helyezzem a dolgokat, idéznék most egy, a magyar viszonyokkal egyáltalán nem foglalkozó könyvből. Ez Yuval Noah Harari, Sapiens, azaz Az emberiség rövid története. Mindenkinek ajánlom, nagyon érdekes és elgondolkoztató (tudom, ez a mániám…). Ő így fogalmaz: „a profit és a termelés növelésének vágya vakká teszi az embereket mindenre, ami ennek útjában állhat…”

Ehhez kapcsolódik egy másik érdekes okfejtése, magyarázata is (és akkor ez magam megnyugtatására is jó lehet, aki másképp látok dolgokat, mint kellene):

„Ahogy a középkori kultúra nem volt képes a lovagi eszmét egyeztetni a kereszténységgel, úgy a modern világ sem tudja egyeztetni a szabadságot az egyenlőséggel. Ez azonban nem hiba. Az ilyen ellentmondások elválaszthatatlan részét alkotják minden emberi kultúrának. Sőt, ezek a kultúrák motorjai, ezek felelősek fajunk kreativitásáért és dinamizmusáért… Az ellentmondás-mentesség a tompa agyak játszótere.

Ha a feszültségek, konfliktusok és feloldhatatlan dilemmák alkotják egy-egy kultúra sava-borsát, egy bizonyos kultúrához tartozó emberi lényben egymásnak ellentmondó hitek és értékek kavarognak. Ez annyira lényegi eleme minden egyes kultúrának, hogy saját neve is van: kognitív disszonancia. A kognitív disszonanciát gyakran az emberi psziché meghibásodásának vélik. Pedig alapvető tartozéka annak. Ha az emberek nem lettek volna képesek egymásnak ellentmondó hitek és értékek szerint élni, valószínűleg lehetetlen lett volna bármilyen kultúrát létrehozni.”

Szóval, megvan a kulcsa a dolognak. Legalábbis magamban most ezzel valamennyire helyrerakom a dilemmáimat, kérdéseimet. Jobb magyarázatot jóindulattal nem találnék, azt hiszem. A jóindulatból pedig nem engedek!

De látom magam kívülről: én magam is benne vagyok a kognitív disszonanciában (jóindulat és igazságérzet nehezen összeegyeztethető fogalmak manapság…)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr508547826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.