Ezt azért tettem, hogy Nektek jó legyen!
2015. október 26. írta: CoachCo

Ezt azért tettem, hogy Nektek jó legyen!

2015-10-26_11_17_55.jpg

Hogy miért adtam ezt a címet a bejegyzésnek, majd megértitek, ha elolvastátok. És remélem, arra juttok a végén, hogy jól tettem!

 

„Azt a fajta stresszt, ami egy gyereknél az asztma kialakulásához vezethet, sokszor sem a szülők, sem a kis betegek nem tekintik stressznek. Salvador Minuchin a Philadelphiai Gyermektanácsadási Klinikán tanulmányozta az asztmát és más gyerekkori betegségeket. Minuchin úgy gondolja, hogy a nagyon érzékeny gyerekek átveszik a környezetük nem tudatos hangulatát, különösen a szüleik érzelmi hangulatát. Megfigyelte, hogy azoknak a családoknak, ahol a gyermek beteg lesz, négy közös jellemzőjük van: a behálózás, a túlvédés (túlzott irányítás), a merevség és a konfliktuskezelés hiánya. A betegesen ’behálózott’ családrendszerre a nagyfokú érzékenység és összefonódás jellemző, ami a kölcsönös függőségen alapuló kapcsolatokban, a személyes határok megsértésében, a gyengén differenciált éntudatban és az elmosódott személyiséghatárokban nyilvánul meg.

Persze nem minden fogható a kisgyerekkori élményekre.

Idéz például egy ausztrál vizsgálatot, ahol a kapcsolatokat (vagy azok hiányát) és azok minőségét és a rákos megbetegedések kialakulását elemezték.

Természetesen kiderült, hogy az érzelmi támogatás nélkül, vagy a fenyegetett párkapcsolatban élők egyaránt jóval nagyobb arányban betegednek meg. Arra jutottak, hogy az emlő-, a petefészek- és a méhrák egyaránt hormonfüggő rák. Azok a nők, akik ezt elszenvedték, legtöbben az elszigeteltség érzését jelölték meg mint legnagyobb kockázati tényezőt. Figyelem, ez nem feltétlenül jelent magányt, egy rossz társas kapcsolatban is megélhető! Azt már régen tudjuk, hogy az érzelmek hatást fejtenek ki a hormonháztartásra.

„Reakcióinkat a potenciális stresszhatásokra bármely életkorban az határozza meg, hogy érzelmi működésünket milyen mértékben dominálják továbbra is a gyermekkori kötődési szükségletek, félelmek és szorongások.”

Nehéz dolog még úgy is gyereket nevelni, ha tudjuk, mit mond a tudomány, mit hogy kellene csinálni, mik a fő kelepcék. Tudjuk, az első években különösen, de utána is kell adnunk egy érzelmi biztonságot, ugyanakkor nem szabad, hogy a gyerek csak tőlünk függjön, tiszteletben kell tartani az ő autonómiáját, annak növekvő mértékben megnyilvánuló kifejezéseit (bárhogyan is törnek azok fel…). Ugyanakkor mi is kaptunk egy mintát, sokszor egy nehéz batyut, melyből borzasztó nehéz kilépni, kitörni.

Ezt a részt szó szerint idézem, mert nagyon ütős és nem tudnám ilyen jól elmondani:

„A szülő-gyermek interakciók során alakul ki a gyermek világértelmezése: annak az eldöntése, hogy ez a világ a szeretet és az elfogadás világa-e, avagy a nem-törődöm közömbösségé, amelyben az embernek meg kell küzdenie azért, hogy a szükségletei kielégüljenek, vagy, ami még rosszabb, ez a világ az ellenségeskedés világa, ahol az embernek örökké szorongó hiperéberséget kell tanúsítania. A jövőbeni kapcsolataink olyanok lesznek, amilyennek a legkorábbi gondozóinkkal való kapcsolatainkban létrejött ideghálózat sablonjai diktálják. Úgy és annyira fogjuk saját magunkat megérteni, ahogyan azt átéltük, hogy bennünket megértettek, úgy fogjuk szeretni magunkat, ahogy a legmélyebb tudat alatti szinteken észleltük, hogy bennünket szerettek, és annyi gondoskodással fogunk magunkkal törődni, amennyit a szívünk mélyén érzékeltünk kisgyermekként.

A csecsemőkori és kisgyermekkori kötődés korai megszűnése hosszú távú hatást gyakorolhat az agy stresszválasz-apparátusára és az immunrendszerre….” 303. old.

A gyerek, illetve az egyes ember életét tehát nagyban meghatározza a család, a családi közegre adott szokásos adaptív válaszok hozzák létre a jellemvonásainkat. Azt is sokan bebizonyították már, hogy a család összetett struktúra és minket az összes többi családtag működése befolyásol, nem csak a legközvetlenebbeké. Családunk pedig be van tagozódva egy társadalmi, kulturális közegbe, melynek működése természetesen szintén alapvetően… (inkább ezt ne is folytassuk).

A társadalmi közegből kapott stressz, nyomás, kényszer leglátványosabb hatásai azok a megfigyelések, amelyeket azokon a természeti népeken lehet tapasztalni, akiket urbanizálnak. A könyv megemlíti a zuluk példáját, akiknél a városba való beköltöztetést követően tömeges lett a magas vérnyomás és a szívbetegségek előfordulása, illetve a nomád arabokat, akiket miután Kuvaitvárosba költöztek, elterjedt köztük a fekélyes vastagbélgyulladás.

A legnagyobb stresszor azonban az a modern világunkban, hogy aláaknázza a családstruktúrát. A gyerekek korán kikerülnek a családi közegből és egyre kevesebb időt töltenek gondoskodó felnőttek körében, mint az emberi fejlődés során valaha (arról most nem beszélnék, hogy a pedagógusok lelkiállapota és leterheltsége hogy alakul nálunk mostanában…). Persze ma már a család maga is nagy nyomás alatt áll, nem az a sokgenerációs, adott esetben még a szomszédokkal is szimbiózusban élő forma.

letoltes.jpg

Beindul a gyerek kiskorában a haszonelvűség, teljesítménycentrikus alapon való működés, teljesíteni kell az óvodában, az iskolában pláne és ez már kora gyerekkortól növeli a stresszes helyzeteket. Sokszor leírták már, hogy a stressz, azon belül a munkahelyi feszültség különösképpen növelik a magas vérnyomást, a koleszterinszintet.

Arról is sokan írtak már, hogy szüleink által belénk programozódtak bizonyos ’driver-ek’, amelyek meghatározzák, hogy állunk a világhoz, milyen módon működünk, mennyire vagyunk autonómak. Van, aki öt alap-driver-t emel ki (erre teszt is létezik), mint leggyakoribb megnyilvánulásokat (Siess! Erőltesd meg magad! Légy tökéletes! Légy erős! Úgy csináld, hogy másoknak jó legyen!) Ha ez nagyon mély, túlzott módon működik, akkor egészen eltorzíthatja személyiségünket, önálló stressztényezőt is jelenthet, ha nem tudunk eleget tenni a belső késztetésnek.

 

Máté Gábor ezt a tételt nagyon tudományosan, Selye János és Bruce Lipton kutatásaira alapozva fejti ki (331. oldal) és jut a következőkre:

 

„A korai tapasztalatok kondicionálják a szervezet beállítódását a világ felé, és meghatározzák az egyén öntudatlan hiedelmeit, amelyeket önmagáról alkot a világ vonatkozásában. Lipton ezt a folyamatot a hiedelmek biológiájának nevezi. Szerencsére az emberi tapasztalat és az ember folyamatosan kibontakozó potenciálja gondoskodik róla, hogy a hiedelmek biológiája, bár fiziológiailag mélyen rögzült, nem visszafordíthatatlan.”

 

Ezek közül a sejtszinten beágyazott, öntudatlan hiedelmek közül a következőket emeli ki a könyv:

 

  1. Mindig erősnek kell lennem – ők azok, akik úgy érzik, mindent egyedül kell megoldaniuk, nem kérhetnek segítséget, nem lehetnek gyengék
  2. Nem szabad dühösnek lennem
  3. Ha haragszom, nem vagyok méltó mások szeretetére
  4. Az egész világért felelős vagyok – ők az önfeláldozó típusok
  5. Bármire képes vagyok
  6. Nem kellek senkinek /engem senki sem szeret/
  7. Ha nem csinálok valamit, az olyan, mintha nem is lennék. Mindig igazolni kell a létezésemet
  8. Csak akkor törődnek velem, ha tényleg nagyon beteg vagyok (és akkor az is leszek…)

 

Mivel Máté Gábor évtizedekig családorvosként dolgozott és hivatásának tekintette, hogy feltárja a megbetegedések (különösképpen a rák és az autoimmun betegségek) okait, tágabb összefüggéseit, ezeket a típusokat saját betegei példájával, életútjával, családi hátterével együtt szemlélteti.

Véleménye szerint fontos, hogy ezeknél a betegségeknél megvizsgálják a beteg múltját, jelenét, lehetőleg feltárva, mi vezethetett a betegség kialakulásához, és segítségül kitalálják, mi segíthet a jövőben.

 

Fontos kérdések ilyenkor:

Mi nincs egyensúlyban? Mit hagytam figyelmen kívül? Mire mond nemet a testem?

Amíg ezeket nem tudjuk megválaszolni, rejtve maradnak azok a stresszhatások, amelyek az egyensúly megbomlásáért felelősek. Véleménye szerint már az is feszültséget okoz, ha nem tesszük fel ezeket a kérdéseket.

 

Egy fontos mondat:

„Az ember nem lehet addig autonóm lény, amíg a kapcsolatai, a bűntudata, a kötődései, a sikeréhsége, a főnökétől vagy az unalomtól való félelme vezérli. Az ok egyszerű: autonómia mindaddig nem valósulhat meg, amíg az embert bármi irányítja.”

 

Nagyon érdekes a könyv azon része is, amely arról ír, hogy az önismereti folyamatot sokszor az akadályozza meg, hogy van bennünk egy boldog gyerekkor mítosz. Úgy akarjuk gondolni, elhitetjük magunkkal, hogy boldog volt a gyerekkorunk minden tekintetben, nem engedünk meg magunknak egy kis negatív gondolkodást, amivel keresztüllátnánk a szitán, befejeznénk az öncsalást és szembenéznénk azzal, ami nem volt olyan hibátlan dolog a gyerekkorunkban, felidéznénk/feldolgoznánk egy-egy rossz emléket (amit vagy letagadunk, vagy rosszul interpretálunk).

Azt állítja a szerző, hogy például rengeteg elhallgatott abúzus, korai szexuális élmény él sok emberben, amit nem mert, nem tudott akkor megosztani senkivel és amit próbál elnyomni azóta is magában. Néha merni kell haragudni is és dühösnek lenni, ez lehet akár a gyógyulás felé vezető egyik lépés.

Egy molekuláris biológus kutató, Candace Pert szavait idézve: „Az egészség nem csak abból áll, hogy vidám dolgokra gondolunk. A gyógyuláshoz a legnagyobb löketet néha az adja, ha az immunrendszert berúgjuk egy régóta kikívánkozó dühkitöréssel.”

 

Végül mindenképpen meg szeretném osztani a kitartó olvasókkal, hogy mire jut a könyv végén a szakember, milyen jó tanácsokkal látja el olvasóit.

Azt mondja, hogy:

 

„Az érzelmi kompetencia az a képességünk, ami lehetőséget teremt, hogy felelős, nem önfeláldozó és nem önsorsrontó kapcsolatban álljunk a környezetünkkel. Ez a szükséges alap ahhoz, hogy szembenézzünk az élet elkerülhetetlen stresszhatásaival, hogy ne teremtsünk magunknak feleslegesen továbbiakat, és előrevigyük a gyógyulás folyamatát. Kevesen jutnak közel felnőttkorukra a teljes érzemi kompetenciához. A kompetencia hiányának felismerése azonban nem arra szolgál, hogy ostorozzuk magunkat, hanem hogy fejlődjünk, változzunk. Az alábbi hat lépés követése segíteni fog érzelmi kompetenciánk kifejlesztésében” (vázlatosan, címekbe szedve ismertetem ezeket):

 

  1. Elfogadás (magunkat és másokat)
  2. Tudatosság (figyelni a belső hangokra, észleléseinkre, nem hagyni magunkat befolyásolni hamis szavakkal, tudatosan megélni a jó dolgokat)
  3. Harag („Soha nem gurulok dühbe – mondja Woody Allen egyik filmjének szereplője -, helyette tumort növesztek.”) – a harag dilemmája: kifejezése és elfojtása egyaránt ártalmas. Mi akkor a teendő? Állítólag mindkettő a harag valódi élményétől való félelmet fejezi ki. Szóval elfojtani nem szabad, ki kell fejezni, de nem szabad átlépni bizonyos határokat. Ha kiállunk magunkért, azzal nem lépjük át mások határait.
  4. Autonómia – erre is ír konkrét vizsgálati eredményeket, nagyon érdekesek: a gyermekkori stresszhatásokat vetették össze a felnőttek kockázatosnak tekinthető magatartásával, egészségi állapotával és életkilátásaival. Nagyarányú összefüggés volt a gyermekkori családi diszfunkció és a felnőtt egészségi állapota között, azaz minél inkább ki volt téve gyermekkorában a családja működési zavarainak, annál rosszabb volt felnőttként az egészségi állapota, és annál nagyobb volt az esélye az idő előtti halálra rák, szívbetegség vagy más okok következtében (395-396. old.).
  5. Kötődés
  6. Önérvényesítés – létezés, tekintet nélkül a cselekvésre! Ne kelljen mindig bizonyítani a cselekvéseink által.
  7. Megerősítés – ez megérne egy külön misét! Itt a belső, kreatív énünk kiélésére, megélésére gondol a szerző, illetve egyfajta spirituális szintre, ami kinél mi lehet.

 

Hát ez volt a gyorstalpaló Máté Gábor. Aki teheti, olvassa el, mert biztos, hogy egy csomó fontos dolog így kimaradt és egyébként is kit mi talál el, kinek mi az érdekes, fontos. Ha csak egy jó tanácsot vagy hasznos gondolatot eljuttattam fentieken keresztül valakihez, nekem már az öröm, már akkor elégedett lehetek. A magam számára mindenképpen hasznos volt a könyv, de tudjátok, bennem nagyon erős az a driver, miszerint „tedd úgy, hogy másoknak jó legyen!” – úgyhogy ennek működése sarkallt arra, adjam tovább ezeket a fontos megállapításokat, tanulságokat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr198022900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.