A természet ereje
2014. december 03. írta: CoachCo

A természet ereje

Nagykovácsiban megállt az élet ... egy napra

Bezáródtunk Nagykovácsiba, az otthonainkba a jegesedés miatt. Volt már ilyen, sőt, durvább is, akkor ki se lehetett lépni a házakból, minden tömény jég volt. Túl lehet ezeket élni, nem árt, ha van itthon mindig néhány alapdolog, illetve szerencsés, ha tudunk áram nélkül is főzni, fűteni. Sajnos ezt nem mindenki tudja megoldani.

Egyik barátnőm írta a facebook-on, hogy biztos a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszere? vagy valami ilyesmi, kormányzati tutti vmi) szervezte a családok összehozása érdekében. Semmiképpen nem értenék egyet vele, mert akkor biztos, hogy nem Nagykovácsiba szervezik, ahol a családi életek mintaszerűek, a nagycsaládok száma messze átlagon felüli és nem is folytatom...

Mondjuk estére mi is megállapítottuk, hogy nem volt egyszerű így együtt itthon lenni ÁRAM NÉLKÜL! Mert azért előfordul gyakran, hogy együtt vagyunk, de akkor van internet, tévé, facebook stb. (amely eszközök lássuk be, egy kamasz gyerek számára meglehetősen fontos részei az életnek). Aztán - amellett, hogy ezeket ki kellett váltani, de mivel, amikor sötétben olvasni sem lehet (néha azért szoktak), beszélgetni a gyertyafény mellett tök gáz és unalmas (ezt próbáltuk kisebb-nagyobb sikerrel, de nem volt egyszerű), még segíteni is kellett apánknak a kinti helyzet kezelésében. Odáig fajult a helyzet, hogy társasoztunk. Persze jókat veszekedtünk közben, de szerintem a végére egész jó volt.

Nálunk egyébként be vannak fogva a gyerekek valamennyire, szoktak segíteni pl. porszívózni, kocsit takarítani, a kisebbik néha még főzésben-sütésben is, az apjuk próbálja őket férfiasabb dolgokra is megtanítani, mostanában már ők vágnak fát a cserépkályhába, a fűnyírás is az ő dolguk, de a praktikus dolgok még nagyon nem mennek. Nem mondom, hogy lelkesednek, sőt, elég nagy a morgás legtöbbször, de ez olyankor csak olaj a tűzre. Persze néha elkap minket a hév és elkezdjük mesélni, hogy mi amikor ekkorák voltunk már mi mindent csináltunk és milyen szinten kellett részt venni a kert, a szőlő, a háztartás dolgaiban, de szinte szégyelljük magunkat miatta, mert - ahogy ők is mindig megjegyzik - azok nagyon más idők voltak.

Ugyanakkor nézik a Bear Grylls műsort, aki leküzd minden akadályt és átverekszi magát hegyeken, sivatagokon, hómezőkön mint egy superman, tüzet csihol, állatot boncol, halászik, vadászik, ismeri az ehető növényeket, szóval mindent megold. Ezt imádják, biztos meg is jegyeznek belőle dolgokat. Közben ők, ha meglátnának mondjuk egy egyben lévő csirkét (nem is élőt!) már fújjolnának, hogy gusztustalan. Igaz, már nekem is nehezemre esne egy élővel megküzdeni (ha belegondolok, anyukám se tudta levágni, pedig régen voltak tyúkjaink, mindig megvárta vele aput, vagy átvitte a szomszédba). Valahogy megy ki belőlünk a túlélő képesség. Egyre finnyásabbak, papírkutyábbak vagyunk.

Láttunk most egy jó magyar filmet, az a címe, hogy VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Elsőfilmes rendező filmje, rekord olcsón forgatták és ennek ellenére vagy épp ezért nagyon jó, elgondolkoztató. A főszereplő harmincéves srác a barátnőjével való szakítást követően bénázik az életben, próbál valamit kezdeni magával, de ez komoly nehézségekbe ütközik. Persze egyetemet végzett (filmtörténet szakon...), anyukája örökösen a sarkában áll és folyton macerálja a munkakeresés ügyével, illetve eteti, főz rá, láthatóan nem tudja elengedni. A film egyik legjobb jelenete, amikor a srác rájön, hogy el kell vágni a köldökzsinórt.

Szóval, kedves anya-társak! Figyeljünk magunkra, mert elcsesszük a gyerekeink életét. Próbáljuk őket minél előbb önállóságra nevelni, tanítsuk meg őket minél több praktikus dologra, ne intézzünk el mindent helyettük és legyünk velük bizonyos dolgokban szigorúak, következetesek. 

Én büszke vagyok A. G.-re (kedves barátnőnk fiára), aki a huszas évei elején úgy döntött, nem kíván, nem tud ebben a társadalomban élni, és azóta járja a világot, csavarog, dolgozik, időnként olyan kalandokban, akciókban vesz részt, hogy az eszünk megáll (szegény anyjának már a szíve is majdnem megállt párszor), de állítom, valamennyiünk gyereke között ő a legéletrevalóbb. Bejárta pár év alatt a fél világot, óriási kapcsolatrendszere van, fillérekből old meg mindent és közben készül valamire (tehát egyáltalán nem mondanám, hogy céltalanul sodródik az élettel), de azt nem árulom el, hogy mire, majd esetleg egyszer mesélek róla, ha kapok rá felhatalmazást.

Mivel én coach-ként több emberrel beszélgetek és mellette vezetem ezt a blogot, illetve biztos, hogy többször is hivatkozom ismerősökre, ezért nagyon kell rá ügyelnem, hogy az információkkal diszkréten bánjak. Ügyfelekről soha nem írok úgy, hogy kiadjam őket, ha esetleg valami történetre hivatkozok, azt mindig csakis úgy, hogy változtatok rajta annyira, ne legyen beazonosítható, kivel történt.

Na pá, most megyek és csinálok kakaót a gyerekemnek, aki tévét néz (mert még ma nincs iskola a bizonytalan áramhelyzetre való tekintettel) és a kakaókészítés az én dolgom, azt csak én tudom finomra csinálni... Jó, tudom...

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr766953639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.