Szerintetek igaz az a mondás, hogy az ember akkor vall igazán kudarcot, ha másokat kezd el hibáztatni?

Én nagyon egyetértek ezzel. Számtalanszor láttam már, mennyivel könnyebben küzd meg az a kudarccal, aki úgy áll hozzá, hogy levonja belőlük a következtetéseket, megnézi, mit rontott ő el, mit kellett volna másképp, és megjegyzi, legközelebb miben kell másképp cselekednie hasonló szituációban. Ellenben vannak, akik zsigerből másokat okolnak, mutogatnak másra, nem szeretnek felelősséget vállalni a hibákért.

És hogy jön ez a gazdasághoz?

A napokban hallottam egy lenyűgözően érdekes előadást Surányi Györgytől, aki szerintem az egyik leghitelesebb pénzügyi szakember ma Magyarországon. Az előadás elején többször is hangsúlyozta, hogy sajnos az adatok, amelyeket felhasznált hiányosak (kb. 100 évre visszamenőlegesen gyűjtött idősorokat az előadásához), nincsenek megbízható, egzakt adatsorok az elemzések tökéletes elvégzéséhez, ezért – hangsúlyozta többször is – kezeljük a következtetéseit úgy, hogy lehetnek benne tévedések. Azt is elmondta, az előadásra készülve több szakértő anyagait is tanulmányozta, nemzetközi elemzéseket olvasott és igyekezett a lehetőségekhez mérten széleskörűen tájékozódni, alaposan felkészülni. Magamban gondoltam, ő az a szakember, akit ha megkérdeznének arról, milyennek értékeli a mai gazdaságot, hogyan állunk a régió országaihoz és hogyan európai viszonylatokban, akkor is tudna róla beszélni hosszasan, nagyjából hasonló eredményről számolna be minden készülés nélkül. De, mivel felkérték egy konferencián való előadásra erről a témáról, nem elégedett meg azzal, hogy a benyomásait, meglévő tapasztalatait, illetve más célból rendelkezésre álló információit rakja össze és azokból dolgozzon.

Pedig biztos vagyok benne, hogy ő már tudta régóta azokat a tényeket, amelyeket megosztott velünk. De nem elégedett meg azok puszta közlésével, az eredmény leszögezésével. (Persze ilyen volt akkor is, amikor tanított minket a nyolcvanas években még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen – megszoktuk, hogy minden órát nagyon komolyan vett és már akkor is nagyon felnéztünk rá.)

Fiatal oktatóként is nagyon hiteles volt, átjött az az alázat és elkötelezettség, ahogy ő hozzáállt a témához. Azóta is tartja a szintet, sőt. MNB elnökként sem voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek ne lettek volna vállalhatóak. Halálosan komolyan vette a feladatát, betartva minden írott és íratlan szabályt. Manapság keveset szerepel nyilvánosan. Ugyan vezet egy bankot, de láthatóan nem töri magát azzal, hogy szakmai (és pláne magánvéleményét!) napi szinten hangsúlyozza. Jó diplomata, intelligens ember, nagy tudással. Kár, hogy nem kérdezik gyakrabban. Vagy kérdezik, de nem válaszol? Ki tudja?...

Nem szeretném, nem is tudnám az előadását itt részletesen ismertetni. Érdekes volt az 1890-es évektől lezajlott gazdasági folyamatokat, ciklusokat, kríziseket végiggondolni megint az ő előadásában, interpretációjában, és szomorú volt hallani a közelmúlt (már sokkal megbízhatóbb adatokon alapuló), számunkra kedvezőtlen képet nyújtó tendenciáit, az ezekből levonható várakozásokat.

Eszembe jutott róla egyik kedvenc könyvem, Carol S. Dweck Szemléletváltás című munkája, alcíme: A siker új pszichológiája.

A könyv szerzőjének az a nagy felfedezése, hogy rájött, a képesség két alapvetően eltérő formában nyilvánul meg általában:

• vagy az állandó bizonyításra szoruló rögzült képességek
• vagy a tanulás segítségével fejleszthető képességek formájában.

Ez valójában – úgy is fogalmazhatunk, hogy - kétféle szemléletmódot takar.

Aki az első kategóriában tartozik alapvetően, ő arról ismerhető fel, hogy mindig határozottan formál véleményt, egyben önigazolást keres, míg a másik csoport tagjai keresik a tanulásban és az erőfeszítésekben rejlő önfejlesztési lehetőségeket.

Az első csoport tagjainak ha valami nem sikerül, azt mindig kudarcként élik meg (amellett, hogy másokat okolnak érte), a másik csoport akkor lesz szomorú, ha azt élik meg, hogy nem tettek meg mindent a céljuk érdekében, megint nem tanulták meg, amit meg kellett volna, nem használták ki a lehetőséget, amit kaptak (persze ha igazi ’csoporttagok’, akkor legközelebb ezt már jól tudják hasznosítani…).

Ugye érzékelhető, hogy ez a kétféle szemléletmód valójában kétféle hiedelemrendszert jelent?! De ezt mi alakítjuk ki magunknak, ragaszkodunk hozzá. Pedig megváltoztatható!

Akik megélik, megtapasztalják a fejlődési szemléletmód hasznát és képességét, általában elégedettek a helyzettel (elfogadják), értik a folyamatokat (legfőképpen azt, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik…). Megjegyzem, ezt a gondolkodásmódot kellene már az iskolában tanítani! Azt, hogy ne bemagolják a gyerekek a dolgokat, hanem beszélgessenek róla, vitassák meg, ismerjenek meg vitákat az adott témáról, ismerjék meg a folyamatokat, például hogyan jutott egy fizikus, vegyész egy felfedezéshez. Tudom, nincs rá idő… Pedig sok múlna rajta, ha inkább erre, a kritikus gondolkodásra fordítanának több időt!!

Akik a rögzült szemléletmóddal működnek, ők arról ismerhetőek fel, hogy rettentő határozottak tudnak lenni (amivel valójában ösztönösen leplezni próbálják az információ hiányukat, tudásuk hiányait). Ha azonban mégis vannak annyira nyitottak és intelligensek, hogy ezt felismerik, ha kialakul bennük a tudás iránt fogékonyság, vágy, ha engedik magukra hatni a tudást és mások tapasztalatait, élni tudnak a lehetőségekkel, időben felébrednek, akkor megtapasztalhatják a változás hasznát, jótékony erejét. Ha nem, akkor …

Visszatérve a gazdaságpolitikára, annak mai viszonyaira, értékelésére. Jó lenne, ha kilépnénk azokból a csapdákból, hogy egy-egy tény (vagy annak látszó adat) ismeretében határozott értékítéleteket mondjunk. Elítéljünk egy-egy embert, oldalt, pártot, kormányt stb. azért, hogy ezt vagy azt csinált. (Persze ezzel nem akarok senkit felmenteni a rossz, hibás, pláne önös érdekekből hozott döntéseik miatt!!) Ráadásul általában nem ellenőrizzük le, valóban úgy történt-e, tényleg akkor, milyen előzmények után (sokszor nem is tudhatunk mindenről, vannak olyan háttér információk, amelyekről tényleg csak kevesen tudhatják a teljes igazságot). Sokszor zsigerből mondunk véleményt, pedig még a szakértők is vitáznak, nem olyan egyszerűen eldönthető kérdések ezek.

De ha valóban érdekelnek dolgok és szeretnénk tájékozottak lenni, akkor érdemes utánamenni, olvasni róluk, fejleszteni magunkat, a tudásunkat, a tájékozottságunkat. Megéri! Tudjátok, a tudás hatalom! Legalábbis normális helyeken. És miért ne lenne az a mi kis országunk is?!

Vigyázz, ne ítélkezz elhamarkodottan!!

Ajánlok például egy nemrég megjelent könyvet, fiataloknak, idősebbeknek egyaránt hasznos, érdekes lehet:

És ha valaki a politikára asszociált volna a fentiekből, ajánlok egy érdekes írást innen!

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu