Middle life crisis kontra US Open
2015. szeptember 14. írta: CoachCo

Middle life crisis kontra US Open

Avagy: hogy jön az életközépi válsághoz a mozgás és Salamon király?

lendulet.jpg

Az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) döntőjét két olasz nő játszotta, mindketten 30 felettiek. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, egyikük sem nyert soha Grand Slam versenyt. Egyikük,  Flavia Pennetta (33 éves, ami teniszben kifejezetten soknak számít), aki végül nyert, egyszer, junior korában nyert párosban.

penetta.jpg

A díjkiosztón igazi olaszos módon, nagyon közvetlenül, felszabadultan viselkedtek, különösképpen a vesztes, Roberta Vinci volt iszonyúan helyes. Viccelődött, majd kiugrott a bőréből, pedig akár meg is nyerhette volna. Ő volt az, aki a legnagyobb nevet, a világranglista vezető Serena Williams-et legyőzte az elődöntőben, a világ ámulatára. Ez azt is jelenti, hogy óriási pénzösszeggel lett gazdagabb mindkettejük, egyikül 3, másikuk 1 millió dollár fölötti összeget keresett ezzel a győzelemmel, ami lehet, hogy több, mint amit eddig összesen kerestek (de legalábbis többévi keresetük).

williams.jpg

A slusszpoén az volt, amikor Pennetta a legvégén bejelentette, hogy még a verseny előtt eldöntötte, ez lesz az utolsó versenye, ezután visszavonul a versenyzéstől. A hatás ütős volt, látszott, hogy tényleg nem számítottak rá. Később nyilatkozta is, hogy ez a döntés teljesen független az eredménytől, ő mostmár otthonra, családra vágyik. Az, hogy így sikerült befejeznie, egy óriási boldogság, de a döntésében nem ingatta meg. Megjegyzem, ott volt a párja, egy igazán jóvágású honfitárs. Őt látva - és belegondolva, mennyit dolgoznak és utaznak ezek a sportolók - abszolút meg tudom érteni Flaviát.

Aztán erről eszembe jutott az, hogy mennyire sokféleképpen kezeljük a korunkat és egyáltalán, milyen relatív ez a kor téma. A korosztályunkba tartozó nőknek és férfiaknak egyáltalán nincs könnyű dolguk. Azt gondoljuk, azt várja el tőlünk a világ, hogy nem öregedhetünk és nem csökkenhet a teljesítményünk.

Rengeteg tapasztalatunk van, nincs már kisgyerek, lenyugodtunk, mégis a munkaerő piac leír, leértékel minket. Biztos velünk is baj van bizonyos szempontból. Kicsit talán meg is vagyunk sértődve erre a mai világra, illetve nem teszünk meg bizonyos dolgokat gátlástalanul (nem hazudunk be olyan tudást, ami nincs, vagy nem olyan biztos), nem tudunk mindenáron küzdeni valamiért, hiszen megtanultuk már, hogy ha valamit el kell engedni, akkor elengedhetjük, nem dől össze a világ, fontosabb a nyugalom.

Persze én most jórészt a magam nevében fogalmazom meg ezeket, továbbá azoknak a tapasztalatai alapján, akikkel találkoztam, beszélgettem mostanában erről. Ugyanakkor biztos nem lehet itt sem általánosítani, elnézést is kérek érte.

Tudom, hogy aki tökéletes és fiatal akar maradni, annak hiába mondják, hogy fogadd el magad olyannak, annyi idősnek, amennyi vagy. Attól, hogy a fogyókúrák körül zajlik évek óta az életed, vagyonokat költesz csodapirulákra, és mégsem megy le tartósan semmi, sőt,… vagy attól, hogy nagymama lettél, még nem lettél öreg,… vagy ne botox-ozzál, mert elveszted a természetes arcodat, mimikádat, stb. Folytathatnánk a sok bölcsességet. Különben meg honnan számítanak  természetesnek és elfogadhatónak a megtett erőfeszítések? Az, hogy festetjük a hajunkat, az belefér, vagy már az sem? Hol lehet meghúzni a határokat elfogadható igyekezet, egészséges hiúság és nevetségessé válás, erőlködés között? Gondoljunk csak az Elvált nők klubja c. filmre!

Sokan vagyunk olyanok is, akik 40-50 körül ráébredünk, muszáj váltani, nem tudjuk tovább csinálni azt, amit addig. Ennek sok oka lehet (tényleg, milyen jó kifejezés a besokallás! benne van a sok is és az ok is, Eszterházy biztos jókat tudna erről írni…).

Egyik jó barátom a minap (komoly informatikai szakember, több évtizedes külföldi élet után) mondta, hogy ő már nem akar külföldön dolgozni, itthon nem talált magának való munkát, de legszívesebben egy kávézóban dolgozna. Mivel anyagilag megengedhetné magának, nem dőlne be ettől a rendszer, kérdeztem, miért nem teszi akkor ezt. Erre azt mondta, többek között azért, mert szégyellné, ha mondjuk egy régi osztálytársa meglátná, hogy ezt csinálja.

Igen, ez is érthető. Valaha fiatalok voltunk, nagymenők, jól ment a szekér, utazgattunk, jó cuccokban jártunk, aztán egyszer csak azt vesszük észre, nem nézünk már jól ki, hiába erőlködünk, jönnek fel a kilók, anyagilag egyre nehezebb, netán még el is váltunk és ennek is nyögjük a következményeit, esetleg egyedül vagyunk, arra ne is gondoljunk, mi lesz velünk nyugdíjas éveinkben…

Na ez a nagy feladat, innen felemelt fejjel menni tovább, elfogadtatni magunkkal (mert ha ez menni fog, mások is el fogják fogadni), hogy rendben vagyunk, nincs probléma, jól érezzük magunkat a bőrünkben, elfogadjuk azt ami van és elengedjük azt, amit el kell.

Sokan tudják. Ha körülnézünk magunk körül, biztos mindenki talál sok embert az ismeretségi körében, akikre ezeket el lehet mondani. És biztos, hogy nem azért, mert nincsenek ráncaik, nem lett úszógumijuk, gazdagok és felveti őket a pénz, semmi egészségügyi problémájuk nincs, stb. Őrájuk mondható, hogy kiegyensúlyozottak, önazonosak, reziliensek (túlélő-, megbírkózó-, alkalmazkodóképesség). Biztos, hogy ez alkati dolog elsősorban, de tanulható is és ha a pozitív mintákat tekintjük követendő példának, akkor sok értelmes, megvalósítható ötletet, mintát elleshetünk tőlük. Keressük a társaságukat, abból baj nem lehet!

Illetve nézzünk sportot, attól magunk is kedvet kaphatunk, esetleg több mozgást is beiktathatunk az életünkbe és máris jobban érezzük majd magunkat. Még olyan is akad, aki coach-hoz megy ilyenkor, vagy pszichológushoz. Számtalan lehetőség van!

A kevésbé mozgékonyaknak ajánlom elolvasni Émile Ajar Salamon király szorong c. könyvét (tudjátok, az Előttem az élet-et is ő írta, sőt, A virradat ígéretét is, csak az Romain Garry néven). Na, itt aztán van minden, a szokásos humorral. A 84 éves ősz, szakállas, bajuszos öregúr, aki levágatja a szakállát, mert az öregíti és „minek rátenni még egy lapáttal”, a kiöregedett, de magát még mindig ellenállhatatlannak képzelő primadonna és a hihetetlen taxis fickó, aki hol világot vált meg, hol filozofál, hol … (úrilány vagyok, nem mondom ki mit csinál, olvassátok el!).

Ja és a női junior US Open bajnoka Gálfi Dalma, 17 éves lány lett! Még soha nem nyert magyar versenyző egyéni döntőben!!! Éljen Dalma!!

A bejegyzés trackback címe:

https://coachco.blog.hu/api/trackback/id/tr547787314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása